Orbán Viktor: Folytatódik az apadás, már kedden elhagyja a legmagasabb vízszint az országot
A miniszterelnök szerint a tetőzés Dunaföldvárnál tart.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára közölte, keddig-szerdáig mindenképpen még magas vízállásra kell számítani a Dunán.
Rétvári Bence államtitkár, Vác és térségének országgyűlési képviselője vasárnap egy galériát osztott meg Facebook-oldalán a dunakanyari árvízhelyzetről.
A képeken nagymarosi, kismarosi, verőcei és váci helyszínek is feltűnnek, de arról is információt kaphatunk, hogy Ipolydamásdnál milyen állapotok uralkodnak.
A politikus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról is beszélt, hogy
keddig-szerdáig mindenképpen még magas vízállásra kell számítani.
A Belügyminisztérium államtitkára arról is beszélt, hogy a tetőzés után arra kell figyelni, hogy a lassan apadó víz mellett is megőrizzék a gátak és védművek stabilitását. Felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző nehézségek, szivárgások, gátszakadások, buzgárok 80 százaléka a tetőzés utáni időszakban következik be, ezért a következő napokban folyamatos figyelőszolgálatra van szükség, hogy sehol ne tudjon áttörni, átszivárogni a víz.
Ezt is ajánljuk a témában
A miniszterelnök szerint a tetőzés Dunaföldvárnál tart.
Ezt is ajánljuk a témában
A Pest vármegyei kutató-mentő szolgálat mentette ki a bajba került embereket.
Rétvári kérdésre válaszolva elmondta, hogy egyedül Pilismarótnál volt rendkívüli esemény, ahol megcsúszott a védekezés gerincét adó töltés, de
a búvároknak egy 16 órás művelettel sikerült a problémát megoldani.
Ezért is nevezte fontosnak, hogy mindenhol ott vannak a vízügyes szakértők, akik tudják, mit kell tenni kritikus helyzetekben, és azok a katasztrófavédők és katonák, akik a megfelelő élőerőt biztosítják az önkéntesek mellett.
A dunakanyari településeken készült fotókat alább tekintheti meg:
MTI/Mandiner
Ezt is ajánljuk a témában
A Pest vármegyei kutató-mentő szolgálat mentette ki a bajba került embereket.
Kapcsolódó cikkek a Árvíz 2024 aktában.
Ezzel szemben Magyar Péter álhíreket terjesztett, komolytalanul pózolt a Facebook-lájkokért cserébe.
A DK-vezérnek úgy tűnik lett egy újabb kedvenc ruhadarabja.
Óbuda Duna menti szakaszának jó része még napokig víz alatt maradhat.