„Miközben mindenki megértéssel volt az elkerülhetetlen helyzetben, ő volt az, aki a reptér leállításán gúnyolódott, mondván elmaradt a repülőrajt és utalva arra, hogy azért is az Orbán-kormány a hibás, hogy egy időre le kellett állítani a légikikötő forgalmát. Mindezt – hogy még ízléstelenebb legyen – egy saját, vidám, mosolygós reptéri fotóval illusztrálta. Nem véletlen, hogy bejegyzése még a Tisza Párt támogatói körében is felháborodást váltott ki. Magyar Péter persze még ekkor sem vette észre magát, sokak beszámolója szerint először elkezdte törölni a negatív kommenteket és letiltani azok íróit. Végül eltávolította a posztot és bocsánatot kért. Hogy ez mennyire őszinte lépés a részéről, azt jól mutatja, hogy bűnbánó posztját eleve azzal kezdi, hogy sokak kérésére és tanácsára hozta meg a döntést. Ráadásul éppen ehhez a bejegyzéséhez kommentelni sem lehet.
Magyar Péter kicsinyességén, politikai haszonszerzési próbálkozásán akár még nevetni is lehetne, csakhogy ez az ember az ország vezetésére készül.