Szinte kizárólag rémtörténeteket olvasni az állami ellátásról

2024. augusztus 24. 17:33

Ehhez képest mellbevágó volt a megérkezés a komfortos környezetbe és a végtelenül alapos, lelkiismeretes ellátás, amit az orvos nyújtott.

2024. augusztus 24. 17:33
null
Petri Lukács Ádám
Petri Lukács Ádám
Facebook

Nyitókép: Petri Ádám Facebook-oldala

„Mintha az ember mindig azt hallaná valakiről, hogy buta, rideg és megközelíthetetlen, majd kiderülne, hogy okos, szívélyes és mihelyst tud rendelkezésre áll – így éreztem magam ma a János Kórházban.

Történt, hogy hirtelen apró sebészeti beavatkozásra szorultam, csekély, de lázzal járó kellemetlenség miatt. Minthogy orvos barátaim nyaralnak, felhívtam az ügyeletet, ahol rögtön felvette a telefont egy hölgy, meghallgatott, azt mondta kapcsolja az SBO részlegvezetőt, ő is végighallgatott, s annyit mondott, hogy irány a János Kútvölgyi telephelyének negyedik emelete.

Itt a világos, frissen festett, abszolút kulturált váróteremben mintegy órát kellett várni - mint kiderült életmentő műtétet hajtott éppen végre az ügyeletes orvosteam –, majd a műtőből rögvest hozzám jött az orvos – álljon itt a neve is: _Bári Attila_ -, aki elkísért egy kezelőbe és rögvest megkezdte a beavatkozást. Közben végig türelemmel magyarázta, hogy épp mi történik, utána alapos felvilágosítással szolgált, gyógyszerek, kontroll, stb. Ennyi az egész. Azért tartom érdemesnek leírni, mert szinte kizárólag rémtörténeteket olvasni az állami ellátásról, ezen belül a János Kórház különösen rosszhírű. Ehhez képest mellbevágó volt a megérkezés a komfortos környezetbe és a végtelenül alapos, lelkiismeretes ellátás, amit az orvos közvetlenül azután nyújtott, hogy egy többórás hasi katasztrófát elhárító operációban részt vett.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 188 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cs-m80
2024. augusztus 28. 09:32
Tisztelt kormánypárti / ellenzéki kommentelők, olvasók. Lehet, hogy vannak olyan részlegek, amik le vannak rohadva. Szinte biztos, hogy kevés az orvos, ápoló. A kormány az utóbbi 10-egynéhány évben nem kezelte prioritásként az egészségügyet - szerintem ez is biztos. DE: Ingyenes! - Nem kell vizitdíjat fizetned! - Nem kell kórházi napidíjat fizetned! - Nem kell hálapénzt adni az orvosodnak! Mindezt úgy, hogy a Fideszt megelőző kormánycsapat (2010 előtt) nagy egészségügyfejlesztési tervei ezek volt. Ott sem volt szó felújításokról, Orvosképzésről orvosi bérek emeléséről. SzvSZ: A Fidesz kormány alatt Ingyen kapunk várólistákat, (a legenda szerint) lerobbant kórházakat, túlterhelt orvosokat/ápolókat. Míg a DK kormány alatt (a fenti intézkedésekből, és a megszorító gazdaságpolitikából kiindulva) ugyanezt kapnánk, megfejelve kevesebb kórházzal (több beteg 1 kórházra - hoszabb várólista), vizitdíjjal, hálapénzzel, napidíjjal, megemelt adó miatt kevesebb bérből.
Osztap_Bender
2024. augusztus 26. 17:07
No szabd meg, gyere velem szeptember 4-én a László kórház hematológiai rendelésére délelőtt, a 22 épület földszintjére. Találkozzunk a labor előtt úgy 11-körül. Itt aztán megláthatod a frissen festett (úgy 15 éve) és frissen takarított (úgy 1,4 éve) sötét csőszerű folyosót (ami a váró), ahol a rendelésre váró minimum 100 ember izzad, fulladozik a 30 fokos melegben szellőzés nélkül. Ha szerencsénk van, működik a szellőztető, ha nincs, akkor erre is rászabtunk. 500 pénzért (óránként) autóval is bejöhetsz, balra, aztán jobbra és egyenesen lesz a 22-es épület. Néha fütyüld halkan a "Jöjjön ki Óbudára" dallamát, hogy felismerjelek. (Vizet (hideget) hozzál magaddal, mert anélkül nagyon nehéz lesz a dolog.) Úgy 3-4 órányi szenvedésre számíts normál esetben.
gekk
2024. augusztus 26. 14:49
Szegény orbitcsicskák, próbálnak mellébeszélni, relativizálni minden problémát. A dagadt kolostormalac meg röhög a markába, beérett a sokévnyi betanítása a sok szavazoncnak. Nem gondolkodnak, csak a gazda segge lebeg a szemük előtt.
catalina11
2024. augusztus 26. 13:16
Akitlosz 2024. augusztus 25. 23:16 Mindenki szabadon eldöntheti, hogy a saját tapasztalatainak hisz vagy a propagandának." vagy nem hisz Akitlosznak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!