Orbán Viktor elárulta, mit olvas majd a nyáron (VIDEÓ)

2024. augusztus 04. 19:22

Karikó Katalin és Lánczi András könyve is felkerült a listára.

2024. augusztus 04. 19:22

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Orbán Viktor egyik legutóbbi TikTok-videójában elárulta, hogy végre lesz ideje olvasni, ahhoz, hogy mit forgasson, pedig mindig kér javaslatokat. Majd felbontott egy előtte lévő papírdobozt, melyből sorban kiemelte a könyveket.

Az első A polgárháborúk – az eszmékben élő történelem volt a Rubicon Intézettől. Erre a miniszterelnök úgy reagált, hogy „nem készülünk polgárháborúra, ennek nem vesszük hasznát”, és félretette a kötetet.

Majd következett Mező Gábortól A kultúra megszállása. Ehhez azt a megjegyzést fűzte, hogy 

ezt átéltük, jobban tudjuk mint a szerző”.

Majd Lánczi András könyvét azonnal az olvasnivalók közzé tette, azzal a felkiáltással, hogy „Lánczit mindig olvasni kell”. De ugyancsak ebbe a stocba került David Goodhart Harc a méltóságért és státuszért című kiadványa is. 

Míg Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című kötetére azt mondta, hogy „ez pszichologizálás, ezt hagyjuk a végére”. Majd Karikó Katalin Áttörések című könyvét ugyancsak az olvasnivalók közzé tette.

Szőcs Géza verses köteténél pedig felidézte a pár éve elhunyt kultúrember szellemét, akiről úgy fogalmazott, hogy 

ő tudta volna igazán megírni a magyar jobboldal történetét, ami a mi közös éveink története lehetett volna, 

de ezt elvitte magával a sírba”.

A vonatkozó videót alább tekintheti meg:

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
birozsletaparadicsomnemzsargamagyarorszageloremegyennemhatrafelecsakafidezsesadogtorminizsterelnokurasag
2024. augusztus 05. 03:20 Szerkesztve
Ajánlott olvasmány még a Félkegyelmű, a Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága, a Bűn és bűnhődés, és bármelyik fogyókúrás szakirodalom is!
v4nmeeg1p3psid
2024. augusztus 04. 23:03
Remélem, a tenyerét is olvasgatja majd, kellenek a jóslatok a jövőre nézve.
zsocc44
2024. augusztus 04. 21:53
Orvos-Tóth Noémi könyvet csak ajánlani tudom! Sokat tanulhatna belőle.
mc-foker
2024. augusztus 04. 20:44
Biztató jel, hogy a mosott szar hozzá képest egy Brad Pitt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!