Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Miután az autós időben korrigálni tudott, szerencsére nem történt tragédia.

Nyitókép: képernyőmentés
Alig egy hónappal a három halottal járó ámokfutás után megint a forgalommal szemben hajtott fel valaki az Árpád hídra, de ezúttal figyelmetlenségből. Mivel szerencsére időben korrigálni tudott, nem történt tragédia.

A Budapesti Autósok által közzétett videó péntek hajnali eseményeket rögzített: egész pontosan az látszik, hogy az Árpád hídon Budáról Pest felé a forgalommal szemben megy egy autó. A felvételt készítő taxis megjegyezte, hogy a jelzésére (dudálására) a forgalommal szemben hajtó sofőr szerencsére kapcsolt és visszafordult, még mielőtt nagyobb baj történhetett volna.
Idén és tavaly júliusban azonban több halálos baleset történt a hídon: július elején egy bedrogozott taxitolvaj rohant bele egy esküvő előtt álló párba, tavaly július elsején pedig egy gyorsulási verseny közben megpördült autós talált el egy arra kerékpározó fiatalt.
