Nem értett vele egyet, átugrott a kerítésen és pofon vágott egy buszsofőrt egy férfi Érden

2024. augusztus 02. 13:15

A támadó átugrott a kerítésen és a odament a másik emberhez és teljesen váratlanul lekevert egy pofont.

2024. augusztus 02. 13:15
null

Nyitókép: Képernyőfotó

Egy évvel ezelőtt az Ábrahám–Puzsér-támadáshoz hasonló incidens játszódott le egy érdi építkezésen.

Ezt is ajánljuk a témában

Csakhogy ott nem egy ismert embert ütöttek meg, hanem egy átlagembert, és ebben az ügyben a verekedő még csak nem is gyanúsított.

A sértett ügyvédje azt kérte a rendőröktől, hogy az egyenlő elbánás alkotmányos elvét alkalmazzák ügyfele esetében is, vagyis a celebek ügyéhez hasonlóan járjanak el – írja a Blikk.

„Mai napig bennem van a félsz, ha a környéken van dolgom, ezért inkább másik utcán megyek” 

– közölte a Blikkel a sofőrként dolgozó Ficze László. „A történtek előzménye, hogy három nappal korábban állítólag én elütöttem egy kutyát. Ezt egyáltalán nem észleltem, de ezt azon az ominózus napon az eb gazdája számon kérte rajtam.”

„Szót, szó követett, és mivel én konfliktuskerülő vagyok, mondtam az illetőnek, hogy ha ki akarja hívni a rendőröket, tegye meg, mert vállalom a felelősséget. Aztán ott a vita hevében az ember egyszer csak átugrott a kerítésen, odajött és teljesen váratlanul lekevert egy pofont.

Mentőt, rendőrt kellett hívni. A kórházban megállapították, hogy agyrázkódásom lett, és két hétig betegállományban voltam” – mondta a sofőr.

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gilou-au-clavier
2024. augusztus 02. 15:16
Kipcsak-cigány, nerlovári kultúra az ugaron :DDDD
koronaszepe
2024. augusztus 02. 14:30 Szerkesztve
Ide vezet a fideszes gyűlölködés!
grenki-2
2024. augusztus 02. 13:59
Úgy látom hogy megint egy agresszív cigány nem bírt magával...
cutcopy
2024. augusztus 02. 13:41
Adná ég hogy Puzsér is ekkorát borult..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!