a költségek elérhetik akár a 100 ezer forintot is, további 6 százalék pedig még ennél is nagyobb kiadással tervez.
Kitértek arra, hogy a kiadások típusai közül az írószerek szerepelnek az első helyen, az olyan taneszközök, mint például a vonalzó és a körző a második helyen, míg a füzetek a harmadik helyen. Sportfelszerelés és táska vásárlását a szülők 46 százaléka tervezi – fűzték hozzá.
A Világgazdaság hozzáteszi, egy tanszercsomag, legalább két pár cipő és tornafelszerelés – ez az, amit minden iskolába készülő szülőnek meg kell vásárolnia – legkedvezőbb árakkal számolva 20-25 ezer forint, ha pedig kell még további felszerelés, iskolatáska, tolltartó, további cipő és ruházat, a felső határ a csillagos ég.