„Szélsebesen változik minden, a világ, Magyarország és benne Dunakeszi is (...), egy fontos kérdés van, hogy ki lesz ezeknek a változásoknak a nyertese, ki profitál mindebből”
– fogalmazott Szijjártó Péter, aki szerint azok lesznek a nyertesek, akik felkészülnek a változásokra.
A tárcavezető hangsúlyozta: a felkészültség azt jelenti, hogy rendelkezésre állnak képzett szakemberek, akik értik, és nemcsak követni, hanem alakítani is tudják a változásokat. Szijjártó Péter kiemelte, hogy Dunakeszi lakosaként büszke arra, hogy a város az elmúlt időszakban a magyar oktatás fejlődésének és modernizálásának szinonimájává vált. Emlékeztetett, hogy 7-8 éve hasonló körben adták át az akkori egyik legnagyobb iskolaberuházást, és most Magyarország történetének valaha volt legnagyobb iskolaépítésének eredményét mutathatják be. Gimnázium, technikum, szakképző iskola, közösségi terek, sportcsarnok, uszoda és „egy csomó rekord, ami itt most létrejött” – tette hozzá.