A szabadság nem az, amit a woke meg a nyílt társadalom képzelnek róla!

Nyitókép: Alexander Hassentsein / Pool / AFP

A keresztény tanítás lényege változatlan, de egyes elemeinek kifejtése mindig a kor kihívásaira adott válasz volt. Ma a nyugati társadalmakban a normalitást és a hiteles emberképet ért támadások tanúi vagyunk. Ezekkel szembe kell állítanunk az emberről szóló keresztény tanítást, különös tekintettel azokra a pontokra, ahol a torzítást tapasztaljuk.

Tápot ad olyan jelenségeknek, amik súlyosan veszélyeztetik a társadalom rendjét és békéjét. 

Mindaz, amit az emberről el tudunk mondani, egy gyökérből táplálkozik, az Isten képére teremtett emberi személy méltóságából, illetve a másik ember ebből következő tiszteletéből.

Mindezt persze a keresztény gondolkodásra jellemző kiegyensúlyozottsággal és a szélsőségektől való tartózkodástól. 

A szabadság értelmezésében a két szemlélet között nagy különbség van. A másik oldal a szabadságban a választás lehetőségének nagyszerűségét látja.

A nyílt társadalom elmélete, mint a nyugati világ vezető ideológiája, az ember szabadságát a végtelenségig kiterjeszti, amikor identitásváltásra ösztönöz a kevert társadalomban fellelhető számtalan identitás szabad választásának segítségével. Mintha azt mondaná, mindent megtehetsz, a szabadságod előtt nincs akadály. A woke mozgalom képviselőinek tobzódásai ezt a gyakorlatban mutatják be.

Szerintünk is a szabadság az ember egyik legnagyobb ajándéka. Mivel megvan a képessége a jó és rossz megkülönböztetésére is, szabadon tudja választani a jót. Ez teljesíti ki a szabadságát. Természetesen a rosszat is választhatja. A szabadság szépségét éppen a kényszertől való mentesség adja.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy folyton a korlátokra kell figyelni. Lehet önfeledten száguldozni is a veszélytelen térben. (Nem tartozik ugyan a témánkhoz, de meg kell említenünk, hogy a keresztény örömhír üzenete a rossz választásának következményeitől való mentességről szól.)

Az emberi jogokat sokszor a személyi méltóság szinonimájaként használják. Az emberi természet változatlanságából következik a jogok változatlansága, még akkor is, ha alkalmanként más-más hangsúlyt kapnak. Ma vannak, akik úgy gondolják, hogy a nemzeti történelem mindenki által tisztelt hőseinek szobrát ledönthetik, mert szerintük nem tisztelte az általuk ma kreált, vagy félreértelmezett jogokat. A diktatúrák szeretik korlátozni a jogokat, a liberalizmus viszont korlátlanul kiterjeszti azokat olyan irányba, ami már az emberi természettel, úgyis fogalmazhatunk a normalitással ellenkezik. Sokszor találkozunk azzal, hogy bizonyos törekvéseket az emberi jogok követelésével fednek el.

Az emberről még sok mindent állíthatunk, ami természetének megfelel. Szempontunkból fontos, hogy közösségi lény. A család közösségébe születik, ennek világa formálja személyiségét. Nyilván alakítja számos kortárscsoport közössége is. Később felnőtt életében meghatározó szerepe lehet az egyházi közösségnek, ami egy másik alapvető igényének, a transzcendensre való nyitottságának felel meg és közvetíti azokat a normákat, amik a személyiség kiteljesedéséhez és a rendezett társadalom kialakulásához szükségesek.

Az ember életét a nemzet közösségében éli.

Joggal vagyunk büszkék nemzetünk történelmére és hőseink áldozatára, tehetséges honfitársaink teljesítményére. A nemzethez tartozás tudata gazdagítja személyiségünket és formálja identitásunkat. Mindez nem zárja ki a befogadás lehetőségét. Történelmünk bizonyítja, hogy barátsággal fogadtunk mindenkit, aki elfogadta életformánkat és alkalmazkodott ahhoz. Viszont látjuk, hogy a nyugati világban az alkalmazkodni nem tudó tömegek beáramlása párhuzamos társadalmak kialakulását eredményezi. 

A nyílt társadalom elmélete a természetes közösségek identitás-formáló hatásától szeretné megszabadítani az embert, és a kevert társadalom keretébe terelni. Eközben ezeket a közösségeket visszaszorítani, sőt megsemmisíteni akarja, megtagadva tőlük azokat a jogokat, amiket egyébként hirdet.

Emberképünk másik sajátossága az azonosság és különbözőség egyensúlya. Minden ember azonos méltósággal rendelkezik, legyen fiatal vagy öreg, szegény vagy gazdag, beteg vagy egészséges, férfi vagy nő. Mindenki a teljes emberi méltóságot birtokolja. Azt azonban ki kell mondanunk, hogy az azonos értékűséget a különbözőségek teszik értelmezhetővé, mert például olyan, mint ember nincs, csak férfi és nő. Az ő különbözőségük forrása az egyik legszebb emberi érzésnek, és alapja a családnak. A nyugati világban igen erős törekvés van a különbözőségek eltörlésére, legyen az nemzeti, vagy akár nemi különbség.

Az ember egyéni és közösségi életének vannak szabályai. Szerintük ezeket megegyezések, szerződések állapítják meg. Szerintünk a teremtett világ rendje adott, benne az ember lelkiismeretébe írott törvénnyel.

Ez akkor is így van, ha a jó és rossz megkülönböztetését egyes esetekben nehezíti a téves lelkiismeret. Ezért van szerepe a hiteles nevelésnek. Az erkölcsi relativizmus figyelmen kívül hagyja az emberi természetet, és labilissá teszi a társadalmi kapcsolatokat. 

A progresszió hívei elvetik a hagyományokat. A szélsőséges hagyományőrzők viszont minden változás ellen vannak. A keresztény gondolkodás kiegyensúlyozottságot sugall, a változatlan korszerű megjelenítését. Ez érvényes a tanításra éppúgy, mint a szervezet működésére (ecclesia semper reformanda). 

Furcsa világban élünk, ahol a devianciák tobzódása torz képet mutat az emberről. Pedig „Sok van mi csodálatos, de az EMBERnél nincs csodálatosabb.” Viszont tegyük hozzá ez csak a teremtett világ rendjének keretében bontakozik ki.