Szabadságunknak szüksége van irányjelzőre, kapaszkodóra a szakadék szélén.
Nyitókép: Alexander Hassentsein / Pool / AFP
A keresztény tanítás lényege változatlan, de egyes elemeinek kifejtése mindig a kor kihívásaira adott válasz volt. Ma a nyugati társadalmakban a normalitást és a hiteles emberképet ért támadások tanúi vagyunk. Ezekkel szembe kell állítanunk az emberről szóló keresztény tanítást, különös tekintettel azokra a pontokra, ahol a torzítást tapasztaljuk.
A probléma súlyát növeli, hogy az emberkép sérelme hatással van a társadalomkép épségére is.
Tápot ad olyan jelenségeknek, amik súlyosan veszélyeztetik a társadalom rendjét és békéjét.
Mindaz, amit az emberről el tudunk mondani, egy gyökérből táplálkozik, az Isten képére teremtett emberi személy méltóságából, illetve a másik ember ebből következő tiszteletéből.
Tisztáznunk kell olyan fogalmakat, mint a szabadság és emberi jogok, egyén és közösség, egyenlőség és különbözőség, erkölcsi relatívizmus és keresztény erkölcsiség, progresszív gondolkodás és hagyománytisztelet.
Mindezt persze a keresztény gondolkodásra jellemző kiegyensúlyozottsággal és a szélsőségektől való tartózkodástól.
A szabadság értelmezésében a két szemlélet között nagy különbség van. A másik oldal a szabadságban a választás lehetőségének nagyszerűségét látja.
Mi a tárgyát is hangsúlyozzuk, vagyis a jó szabad választásának lehetőségét.
A nyílt társadalom elmélete, mint a nyugati világ vezető ideológiája, az ember szabadságát a végtelenségig kiterjeszti, amikor identitásváltásra ösztönöz a kevert társadalomban fellelhető számtalan identitás szabad választásának segítségével. Mintha azt mondaná, mindent megtehetsz, a szabadságod előtt nincs akadály. A woke mozgalom képviselőinek tobzódásai ezt a gyakorlatban mutatják be.
Szerintünk is a szabadság az ember egyik legnagyobb ajándéka. Mivel megvan a képessége a jó és rossz megkülönböztetésére is, szabadon tudja választani a jót. Ez teljesíti ki a szabadságát. Természetesen a rosszat is választhatja. A szabadság szépségét éppen a kényszertől való mentesség adja.
Mégsem felejthetjük el, hogy szabadságunknak szüksége van irányjelzőre, vagy, ahogy érzékletesen mondani szokták: kapaszkodóra a szakadék szélén.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy folyton a korlátokra kell figyelni. Lehet önfeledten száguldozni is a veszélytelen térben. (Nem tartozik ugyan a témánkhoz, de meg kell említenünk, hogy a keresztény örömhír üzenete a rossz választásának következményeitől való mentességről szól.)
Az emberi jogokat sokszor a személyi méltóság szinonimájaként használják. Az emberi természet változatlanságából következik a jogok változatlansága, még akkor is, ha alkalmanként más-más hangsúlyt kapnak. Ma vannak, akik úgy gondolják, hogy a nemzeti történelem mindenki által tisztelt hőseinek szobrát ledönthetik, mert szerintük nem tisztelte az általuk ma kreált, vagy félreértelmezett jogokat. A diktatúrák szeretik korlátozni a jogokat, a liberalizmus viszont korlátlanul kiterjeszti azokat olyan irányba, ami már az emberi természettel, úgyis fogalmazhatunk a normalitással ellenkezik. Sokszor találkozunk azzal, hogy bizonyos törekvéseket az emberi jogok követelésével fednek el.
Valójában a jogokhoz jobban illik, ha mi biztosítjuk másoknak, mintha magunknak követeljük.
Az emberről még sok mindent állíthatunk, ami természetének megfelel. Szempontunkból fontos, hogy közösségi lény. A család közösségébe születik, ennek világa formálja személyiségét. Nyilván alakítja számos kortárscsoport közössége is. Később felnőtt életében meghatározó szerepe lehet az egyházi közösségnek, ami egy másik alapvető igényének, a transzcendensre való nyitottságának felel meg és közvetíti azokat a normákat, amik a személyiség kiteljesedéséhez és a rendezett társadalom kialakulásához szükségesek.
Az ember életét a nemzet közösségében éli.
A nemzetek együttműködésének kiváló eredményei nem helyettesíti a közös nyelv és haza összetartozást erősítő élményét.
Joggal vagyunk büszkék nemzetünk történelmére és hőseink áldozatára, tehetséges honfitársaink teljesítményére. A nemzethez tartozás tudata gazdagítja személyiségünket és formálja identitásunkat. Mindez nem zárja ki a befogadás lehetőségét. Történelmünk bizonyítja, hogy barátsággal fogadtunk mindenkit, aki elfogadta életformánkat és alkalmazkodott ahhoz. Viszont látjuk, hogy a nyugati világban az alkalmazkodni nem tudó tömegek beáramlása párhuzamos társadalmak kialakulását eredményezi.
A nyílt társadalom elmélete a természetes közösségek identitás-formáló hatásától szeretné megszabadítani az embert, és a kevert társadalom keretébe terelni. Eközben ezeket a közösségeket visszaszorítani, sőt megsemmisíteni akarja, megtagadva tőlük azokat a jogokat, amiket egyébként hirdet.
Odáig mennek, hogy a hagyományos értékek képviselőit börtönnel fenyegetik.
Emberképünk másik sajátossága az azonosság és különbözőség egyensúlya. Minden ember azonos méltósággal rendelkezik, legyen fiatal vagy öreg, szegény vagy gazdag, beteg vagy egészséges, férfi vagy nő. Mindenki a teljes emberi méltóságot birtokolja. Azt azonban ki kell mondanunk, hogy az azonos értékűséget a különbözőségek teszik értelmezhetővé, mert például olyan, mint ember nincs, csak férfi és nő. Az ő különbözőségük forrása az egyik legszebb emberi érzésnek, és alapja a családnak. A nyugati világban igen erős törekvés van a különbözőségek eltörlésére, legyen az nemzeti, vagy akár nemi különbség.
Az ember egyéni és közösségi életének vannak szabályai. Szerintük ezeket megegyezések, szerződések állapítják meg. Szerintünk a teremtett világ rendje adott, benne az ember lelkiismeretébe írott törvénnyel.
A természettörvény ad keretet minden írott emberi törvénynek, és megalapozza az emberek erkölcsi életét.
Ez akkor is így van, ha a jó és rossz megkülönböztetését egyes esetekben nehezíti a téves lelkiismeret. Ezért van szerepe a hiteles nevelésnek. Az erkölcsi relativizmus figyelmen kívül hagyja az emberi természetet, és labilissá teszi a társadalmi kapcsolatokat.
A progresszió hívei elvetik a hagyományokat. A szélsőséges hagyományőrzők viszont minden változás ellen vannak. A keresztény gondolkodás kiegyensúlyozottságot sugall, a változatlan korszerű megjelenítését. Ez érvényes a tanításra éppúgy, mint a szervezet működésére (ecclesia semper reformanda).
Furcsa világban élünk, ahol a devianciák tobzódása torz képet mutat az emberről. Pedig „Sok van mi csodálatos, de az EMBERnél nincs csodálatosabb.” Viszont tegyük hozzá ez csak a teremtett világ rendjének keretében bontakozik ki.
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Marxista gyökerek és az eltörléskultúra, amelyben nincs megbocsátás – az MCC-ben mutatták meg a szakadékot, ahová a nyugati woke oktatás vezet; kérdés: Trump véget tud vetni ennek?
Ideje elfelejteni az Oroszország feldarabolásáról szőtt hagymázas terveket.
Csak úgy kíváncsiságból.
Fico meglátogatja Putyint a gáztranzit ügyében, ráadásul nem is akármilyen tisztségben.
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
