Pedig amióta a franciák önkényesen nagynak és forradalomnak nevezett népirtása közepette felfedezték a bal-jobb fogalompárt a politikai nézetek leírására, sok kólibaktérium lefolyt a Szajnán. A baloldal nyomában azóta jószerivel csak vér és verejték jár. Európában sem fűződik sok dicsőség a nevükhöz, de Magyarországon nem volt egyetlen sikeres időszakuk vagy meghatározó, az ország üdvére munkálkodó államférfiújuk sem. (Az egyszem Nagy Imre is attól lett hős, hogy szembefordult elvtársaival, megbízóival és legalább a vérpad árnyékában a nemzete mellé állt a pártja helyett.)
Ennek ellenére – vagy éppen ezért – a határozott, ész- és életszerű jobboldaliság mögött mindig szélsőséget gyanít a médiát, kultúrát, sőt a gazdasági életet is uraló mainstream, miközben a baloldallal (annak még legvadabb hajtásaival is) elnézőek. Franciaországban a legnépszerűbb, immár támogatottságában és programjában is néppárti jelleget öltő Le Penékkel szemben zéró toleranciát hirdettek még a futballisták is (bár őket senki sem kérdezte ez ügyben), miközben egy szélsőbalos kommunistát segítettek inkább győzelemre. Németországban évekig a politikai rendszer részének, koalícióképes pártnak tekintették a német kommunista állampárt utódpártját, a Linkét, míg a nácizmus totális bukása után hatvannyolc évvel alapított AfD a mai napig karanténban, sőt állambiztonsági megfigyelés alatt láthatja, amint a keleti tartományokban az első, nyugaton pedig a második legnagyobb párttá válik. Azt meg sem említem, hogy egy baloldali utcai terroristából hőst, sőt EP-képviselőt lehet faragni.
A baloldali szocializmust ugyanis – ellentétben a (nem is biztos, hogy nem tévesen-e) jobboldalinak nevezett nácikkal – nem zúzták porrá, pusztán az amerikai katonai-gazdasági elrettentés legyűrte a szovjeteket gazdaságilag. Azóta pedig
a nyugat folyamatosan tolódik balra, hiába áll előtte a nagy történelmi tapasztalat, hogy ez zsákutca.
A bal-jobb felosztást mostanra mintha felváltaná a nemzeti-globalista ellentétpár, de az elnevezések, a jelzők és a hozzájuk kapcsolódó tartalom megmaradt. Tulajdonképpen