Szijjártó Péter: Párbeszéd nélkül nincs megoldás erre a háborúra

2024. július 05. 19:56

A külügyminisztert a békemisszióról kérdezték az újságírók.

2024. július 05. 19:56
null

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

Nagyon őszinték és nyitottak voltak a tárgyalások – mondta Szijjártó Péter Moszkvában egy újságírói kérdésre. Az ukrajnai rendezésről és a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt a Kremlben pénteken Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor. A hivatalos útra a magyar miniszterelnököt Szijjártó Péter is elkísérte, aki további kérdésként megkapta, hogy „mit válaszolna az európai partnereinek, akik erőteljesen kritizálták az Ön moszkvai látogatását?”

A külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán megosztott videójában így válaszolt:

Először is szuverén ország vagyunk, tehát nem hiszem, hogy oda kellene figyelnünk az ilyen jellegű kritikákra.

Másodszor pedig az idő már igazolta az elmúlt két és fél évben, hogy párbeszéd nélkül és anélkül, hogy nyitva tartanánk a kommunikációs csatornákat nincs megoldás erre a háborúra. Ez tehát az egyedüli út arra, hogy megoldást találjunk erre a háborúra.” – tette hozzá Szijjártó Péter.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ernest01
2024. július 06. 13:20
"Szijjártó Péter: Párbeszéd nélkül nincs megoldás erre a háborúra" Tőlem vihetitek Karácsonyt meg a többi piócát,csak könyörgöm hagyjátok ott valahol sok ezer kilométerre Pesttől. XXD
csapláros
2024. július 06. 09:44
FeketeFehér 2024. július 06. 00:15 ..."Szijjártó Péter nem mondott semmi érdemlegeset,"... KI VAGY TE, bazdmeg, hogy Szijjártó PONT NEKED mondana valamit, amikor még értelmezi sem tudod azt, amit elmondott: tárgyalni kell, mert béke kell. Orbán is megmondta világosan, hogy az álláspontok kurva messze vannak egymástól. Örüljél TE IS bazdmeg, hogy egyáltalán hajlandóak szóba állni a felek velünk, akik MINDKÉT féllel szót tudunk érteni!
csapláros
2024. július 06. 09:37 Szerkesztve
FeketeFehér 2024. július 06. 00:24 ..."az egészen nyilvánvaló, hogy az oroszok nem akarnak semmiféle párbeszédet."... A fasznak kommentelsz itt, egy politikai oldalon, amikor segghülye vagy hozzá? Nyilvánvaló, hogy nálad is első a védelem, ha a szomszéd ukk-mukk eltorlaszolná a házat kapuját és kocsikiállóját, és ha nem vigyáznál, akkor még a garázsodat is elfoglalná !? Putyin VILÁGOSAN megmondta: a Krím és benne Szevasztopol ÉVSZÁZADOK ÓTA az övé volt és maradt, még ha bérelte is azt Odesszával együtt. (Ugyanúgy, mint az USA kubai Guantanamó támaszpontja!). És, ha már az ELLENSÉG NATO Hitlert megszégyenítően kebelezett be szláv területeket, (mintha az oroszok a mexikói és a kanadai USA határra vonultak volna föl pár 100 km-re Washingtontól), akkor ez egy ÜTKÖZŐ ZÓNA, határsáv NÉLKÜL NEM MEGY. Ilyen van a VILÁG MINDEN más területein is (Ciprus, Korea, Izrael és szomszédai, Kasmir Indiában, az Amur völgye, Bosznia, stb. stb.). Naná, hogy a faszba ne akarnának párbeszédet !
csapláros
2024. július 06. 09:24 Szerkesztve
O1GtolvajÍzisz 2024. július 06. 08:24 ..."Szegeny muszka, zizi baratom, mar megbolondultal!"... Újabb példája annak, amiért rád fér a pszichiátriai kezelés. Te vagy a tudatilag amőba szinten és másokat rágalmazol, hogy megbolondult, meg, hogy muszka !?? Bazdmeg Ízisz a cirill betűket sem ismeri már, hogy a faszba lenne már muszka? A tót propaganda által elhülyített birkabaszó hegyi tótokhoz hasonlítasz, akik amikor lenn, délen találkoznak egy magyarral , pofára esnek, hogy jé, a magyaroknak is két fülük és két lábuk van, és messze nem azok a horror filmekben szereplő emberfaló szörnyek, amiknek a neonáci tót propaganda már az általános iskoláktól kezdve mantrázta !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!