Csakhogy az igazság az, hogy ezt minden különösebb bűvészkedés nélkül is el lehetett volna érni, mert már hosszú ideje hívogatták Orbánékat az ID-frakcióba. Mert az, amit ő most nagy sikerként elkönyvelve létrehozott, valójában az újracsomagolt és átkeresztelt ID. A korábbiakhoz képest csak a Fidesz, a Vox és az ANO van benne új szereplőként. És ez a frakció ugyanúgy fog működni, ahogy az ID, ez rögtön kiderült az alakuló ülésen. A vezetője Jordan Bardella az RN, vagyis Marie Le Pen pártjából. A főtitkár, ami nagyon fontos pozíció, tehát ugyanaz a személy, aki eddig is az ID főtitkára volt. Egy belga képviselő például el is árulta a Politicónak, hogy erre az egészre azért volt szükség, mert Orbán nem akart az ID-be belépni. Mert hogyan is kezdődött a történet? Orbán fél éven keresztül arról beszélt, hogy be fog lépni a konzervatívok közé, a Meloni-féle ECR-be. Előbb azt mondta, hogy már be akar lépni a választások előtt, aztán azt, hogy csak a választások után tud. Aztán végül sehogy sem tudott, mert nem kellett. Ekkor jött a B-terv, vagyis az, hogy ő egy regionális csoportot gründol. Ebben lett volna az ANO, az osztrák FPÖ, be akarták csábítani Ficót és Morawieckit is, még Jansát is emlegették, vagyis ez egy afféle közép-európai frakció lett volna.
Ebben azért lett volna logika, nem?
Igen, és azt kell mondjam, hogy ezzel lényegesen jobban is járt volna, mert egy ilyen formáción nem lett volna ennyire élesen rajta a szélsőjobboldali stigma. De a PiS végül maradt, ahogy Fico is ott pedálozik, ahol felfüggesztették, a szocialistáknál. Ekkor jött a C-terv, de Orbánnak borzasztó nagy presztízsveszteség lett volna belépni az ID-ba, így aztán egy barbatrükkel átalakította azt. De itt már csak másodhegedűs lesz, Le Pen vezető szerepe ugyanis elvitathatatlan.