Lebuktatta az Ügyészség a Partizánnak interjút adó pénzügyőrt: hiába mesélt róla, nem is dolgozott a Gattyán-ügyön

2024. július 29. 10:54

A volt pénzügyőr egyebekben nem volt az úgynevezett Gattyán-ügy nyomozója, a büntetőeljárási törvényben írt nyomozási cselekményt abban soha nem végzett.

2024. július 29. 10:54
null

Nyitókép: MTI

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség feljelentés kiegészítést követően elutasította egy volt pénzügyőr állításával kapcsolatos – azonos tárgyú – feljelentéseket – adta hírül hétfőn reggel a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóosztálya, amely szerint a nyomozó ügyészség feljelentés kiegészítése keretében megvizsgálta egy internetes portálnak nyilatkozó volt pénzügyőr állításait az un. Gattyán-ügyben. 

„A feljelentés kiegészítés eredményeként megállapítható, hogy – a volt pénzügyőr állításaival ellentétben – a nyomozást nem politikai utasítás alapján szüntette meg a NAV nyomozó szerve, hanem – az Európai Unió Bíróságának ítéletét is alapul véve – a portugál jogsegély során beszerzett bizonyítékok alapján” – jelezte a hatóság, amely szerint az Európai Unió Bírósága az adóigazgatási eljárással kapcsolatban kimondta, hogy megfelel az Európai Unió jogának, ha egy gazdasági társaság azért köt másik uniós országban vállalkozása során ügyletet, mert ott kedvezőbb a hozzáadottérték-adó. 

A portugál igazságügyi hatóságok által teljesített jogsegély szerint az érintett cég valós vállalkozási tevékenységet folytatott Portugáliában, amely tevékenység után Portugáliában adózott, a kettős adóztatás tilalma alapján így Magyarországon nem volt áfafizetési kötelezettsége. Ezen bizonyítékok alapján a nyomozó hatóság törvényesen csak az eljárás megszüntetéséről határozhatott. 

Az Ügyészség jelezte. a volt pénzügyőr egyebekben nem volt az úgynevezett Gattyán-ügy nyomozója, a büntetőeljárási törvényben írt nyomozási cselekményt abban soha nem végzett. A büntetőeljáráson kívül – annak szabályaival ellentétesen – kapcsolatot tartott egy vele együttműködő személlyel, és az ezen személy által elmondottakról írt feljegyzéseket.

Ezekről az ügyészséget nem tájékoztatta, az együttműködő által előadottak valóságtartalmát semmilyen módon nem ellenőrizte”

– tetták hozzá.

Mint írták: a jelentéseiben foglaltakból megállapítható, hogy a vele együttműködő személy célja az volt, hogy Gattyán Györgytől nagyobb összegeket szerezzen. A 2021. szeptember 30-án az adóhatóság által megszüntetett nyomozás semmilyen módon nem függött össze a volt pénzügyőr által kezdeményezett, 2023. április 30-i hatályú munkaviszony megszüntetésével. Az az állítás sem felel meg a valóságnak, hogy az ügyben eljárt nyomozókat kizárták az ügyből. 

Amennyiben a volt pénzügyőr hivatalos eljárása során bármilyen bűncselekményt észlelt volna, úgy köteles lett volna azt a nyomozó ügyészségen feljelenteni. Ilyen feljelentést hivatali szolgálata alatt nem tett, sőt, jelen ügyben sem ő volt a feljelentő. 

A nyomozó ügyészség feljelentést elutasító határozata olyan adatokat is tartalmaz, amelyet más hatóság minősített, így az nyilvánosságra nem hozható, azonban ezen adatok a feljelentés elutasításának közleményben összefoglalt alapját nem érintik.

 

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
paracelsus-2
2024. július 29. 15:32
Úgy, úgy, csak hitelesen. Ki várt mást a fartúró, bolsi Gulyás Marcsitól?
tizennyolcfok
2024. július 29. 15:24
nyilván nem volt, sőt nem is volt pénzügyőr. gattyán sincs fogva a teqballos kamubizniszével és bizniszpártja sincs természetesen, soha nem is volt... :DDD
2024. július 29. 13:45 Szerkesztve
Az adóelkerülés épp, hogy a moslékos banda sajátja, akik egy büdös vasat nem adóznak, csak épülnek a villák a semmiből, a kivitt offshore pénzekből, amiket az ország privatizációkor lenyúltak... Ebből a szempontból Gattyán még hagyján, mert rohadt nagy ballibsi, de rajta van a Forbes 100-as listán, tehát legalább adózik és valami kézzelfoghatót csinál(t) De itt vannak a kőgazdag ballibsi moslékok, akiknek bőven rajta kellene lenni a listán, de nincsenek, mert rohadtul nem adóznak semmit és nem fektettek bele semmilyen termelő magyar üzletbe.... Csak a nagy szófosás van, meg a nagy "Tónizás" a FOS - ban, meg az adóemelési javaslat, ami őket továbbra sem érintené!!! Hányadékok... Egyébként meg nem védekezni kell, hanem megfizetni kb 10 webfejlesztő srácot, létrehozni 20-30 weboldalt és a FOS-hoz hasonlóan önteni a szart a ballibsi portálról vetetőinek, szíházainak, színészeknek, vállalkozónak, szakszervezeti vetetőinek vagyonáról, házáról, ruhájáról, kocsijáról, hajóiról, nyaralásairól..
letsgobrandon-2
2024. július 29. 13:08
ennyit libsi propagandát szopó moslékhívőkről
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!