Jócskán feljebb ugrottak a magyar egyetemek az európai rangsorban

2024. július 11. 18:47

Az ELTE 18 helyellel feljebb került, de a Debreceninek még ennél is többel sikerült javítania.

2024. július 11. 18:47
null

Nyitókép: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

A 2025-ös európai egyetemi rangsort kedden hozta nyilvánosságra a Quacquarelli Symonds (QS). Ebben többek között az akadémiai elismertség, az oktatók és hallgatók aránya, a munkáltatói megbecsültség, fenntarthatóság és a nemzetközi együttműködések aránya alapján rangsorolták több mint 40 európai ország 684 felsőoktatási intézményét – írta az Eduline.

Tavalyhoz hasonlóan az európai egyetemi rangsorban idén is tizenöt magyar egyetem kapott helyet. Az ELTE 18 helyet javítva idén a 190. helyet szerezte meg, amit a 36 helyet javító Debreceni Egyetem és a 14 helyet javító Szegedi Tudományegyetem követ.

A tavalyi európai egyetemi rangsorban 238. helyen szereplő Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem idén némileg hátrébb csúszott és a 247. helyre került. Javított azonban a pécsi egyetem, a Corvinus, a győri Széchenyi István Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az Óbudai Egyetem és a Miskolci Egyetem is.

Alább a QS 2025-ös európai rangsorában a magyar egyetemek helyezéseit tekintheti meg:

Eötvös Loránd Tudományegyetem - 190.
Debreceni Egyetem - 222.
Szegedi Tudományegyetem - 228.
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 247.
Pécsi Tudományegyetem - 314.
Budapesti Corvinus Egyetem - 370.
Széchenyi István Egyetem - 370.
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem - 433.
Óbudai Egyetem - 485.
Miskolci Egyetem - 496.
Pannon Egyetem - 498.
Pázmány Péter Katolikus Egyetem - 556-600.
Soproni Egyetem - 551-600.
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem - 601+
Károli Gáspár Református Egyetem - 601+

 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kastellorizo
2024. július 11. 19:45
Full kamu az összes ilyen lista. De tendenciák jelzésére alkalmas
alphaville
2024. július 11. 19:41
Ez nem igaz, hiszen a Zóbán direkt butítja a fiatalokat...
anna bolena
2024. július 11. 19:33
Az 5 magyar legjobb: ELTE 190, Debrec.E.222, Szegedi TE 228, Bp. Műszak és Gazd.tud. E. 247, Pécsi Egy. 314 Uebben a rangsorban: cseh egyetemek: Pr Károly Egy 246, Brünni Masaryk E. 408, Pr. Műszaki Egy. 420, pr Vegyészeti-Technológiai E.570, olmützi Palacky E. 651-660 Lengyel: Varsói Egy.258, Jagello Egy.312, Varsói Műszaki E. 527, Poznani Mickiewicz E. 761-770, Gdanski Műsz.E. 801-850 Kell még vmit mondanom, Ildikó?
salmonella
2024. július 11. 19:25
A Debreceni Egyetemen csodálkozok. Egyes karok (TTK) annyira alacsony színvonalúak hogy sokan nem mernek bsc-ből a BME msc-re jelentkezni, akkora a szakadék 2 egyetem között.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!