Itt a nosztalgiavonat, és egyre több harmincas száll fel rá

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Ifjúsági magazinokból kivágott dalszövegek, poszterekbe bugyolált füzetek és tankönyvek, Tetris, Magic baba, és a sor még hosszan folytatható lenne. Nekünk, harmincasoknak – és immáron a kora negyveneseknek – ez volt a gyerek- és kamaszkorunk. S bár nem gondoltuk volna, már így harmincötévesen is sokan nosztalgiával emlegetjük fel ezeket, akár egy álmos hétköznapon.

Sokszor csak úgy kerülnek terítékre az ezredforduló körüli békés évek, hogy felcsendül a rádióban egy-egy, a „nyár slágerének” kikiáltott dal, amely nem más tulajdonképpen, mint egy bő 20-25 éve a listák élét ostromló szerzemény újracsomagolva. Az ismerős dallam és a kívülről fújt szöveg sokszor kap némi rapbetétet és egy kis tuc-tucot, és már pöröghet is a Spotify-on. 

még akkor sem, ha ma már Azahriah tölti meg a maga huszonpár évével háromszor a Puskást.

Néha valósággal boomernek érzem magam, ha végigböngészem a rádiós listák újdonságait. Csak úgy sorjáznak a számomra ismeretlen, fiatal magyar előadók nevei. Pedig ha valakire, rám fokozottan igaz, hogy nem engedhetem magamnak, hogy zsilipeljek, és ne olvassak híreket. (Bár bevallom, hogy bulvároldalakra ritkán tévedek.) Aztán magamban megfejtem az okot: nincs már olyan magyar zenecsatorna, ahol a tematikus hírösszefoglalókból vagy klippremierekből megtudhatnám, ki az aktuális nagyágyú. 

Az eddigi felsorolásomra talán sokan legyintenek, hogy mindez már-már kesergés, és 

Mások azt gondolhatják, hogy ha ennyire érdekel, mi a helyzet a zenepiacon, hallgassak podcasteket vagy keressek fel YouTube-csatornákat. Meglehet, hogy ez megoldás lenne, de igenis ki kell jelentenem: örülnék, ha a tévécsatornák – igen, még nézek tévét – között váltogatva szembejönne egy olyan magyar tévécsatorna, ahol a mulatós mellett a pop és a soft rock is helyett kapna. Itt is megjelenik az az anomália tehát, mint a párkeresésben: bár annyi lehetőség van – kezdve a Spotify-jal, a Youtube-on át az Instagramig, a TikTokról nem is beszélve – mégsem találkozik a kereslet és a kínálat. Sok bába között elvész a gyerek, kis túlzással. 

Érdemes belegondolni abba is, 

Mert ha jobban szemügyre vesszük, nekik alig akadnak kézzelfogható „relikviáik”. Le merem fogadni, hogy a korosztályom tagjai, ha feltúrnák az egykori gyerekszobájukat vagy a sufnijukat, rövid idő alatt meglelnék „régi barátaikat” – legyen az egy discman, egy újraírható CD rajta az adott időszak szerelmes és sírós-szakítós számaival, vagy az aktuális kedvenc miatt félretett IM vagy Popcorn. Ezeket pedig még a gyermekeink kezébe is oda tudjuk majd adni, akárcsak azokat a Mickey egeres vagy oroszlánkirályos játékokat, amiket most vásárolunk meg felnőtt fejjel – magunknak. 

Lehet azt mondani, hogy az internet soha nem felejt, és bármelyik kedvenc slágerünk elérhető egy kattintással, de 

amit – horribile dictu – még a hifitoronyba is be tudunk tenni, és el tudunk indítani. Nos, ez az igazi nosztalgiavonat! Kinek van kedve felszállni? Egyre több harmincasnak, úgy hiszem.