Háromszázezer forintra büntették azt a miskolci férfit, aki rálőtt egy autóstársára

2024. július 31. 19:56

A férfi egy piros lámpánál megállva gáz-riasztó fegyvert használt.

2024. július 31. 19:56
Handcuffed man standing in courtroom

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: Chris Ryan/Getty Images

A Miskolci Járásbíróság által megállapított  szerint a két férfi között 2023 júniusában egy miskolci áruház parkoló-kijáratánál egy közlekedési szituáció miatt szóváltás alakult ki, mely vita az autóikkal történt haladás közben is folytatódott, egymásnak kiabáltak a lehúzott ablakon keresztül – írja a boon.hu.

Az egyik útkereszteződésben a közlekedési lámpa pirosrá váltásánál mindketten megálltak, az elsőrendű vádlott kiszállt gépjárművéből és a másik férfi autójába köpött.

Ezután a másodrendű vádlott odament az időközben autójába visszaülő elsőrendű vádlotthoz, kiabálni kezdett vele, majd a kocsiban ülő férfi elővett egy gáz-riasztó fegyvert és azt elsütötte az autó első oszlopa felé célozva, így támadója mellett irányította el.

Az úttesten álló férfi megijedt a lövéstől, megrúgta a fegyveres férfi autójának ajtaját és megpróbálta a fegyvert is kicsavarni az elsőrendű vádlott kezéből, az azonban nem sikerült neki.

Mindezeket követően a másodrendű vádlott is visszaszállt gépjárművébe és mindketten távoztak a helyszínről.

A járásbíróság az elsőrendű vádlottal szemben fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt 300 ezer forint végösszegű pénzbüntetést, a másodrendű terhelttel szemben pedig garázdaság és rongálás vétsége miatt 300 óra közérdekű munka büntetést szabott ki.

 

 

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. augusztus 22. 21:47 Szerkesztve
A bíró hülye. A lövöldöző idiótának 3 év letöltendő és gk vezetéstől eltiltás. Ez nem másabb, mint az erkélyéről légpuskával lövöldöző barom esete. Mindenki hordjon a kocsijában revolvert és lövöldözzön ha megorbánosodva kurucos kedve úgy kívánja? Amúgy melyik volt - nekem mindent lehet - fideszes szavazó, mint Agócs a gyerek rugdosó vagy urambátyám Balog lelkész a korrupt bűnöző?
Zsolt75
2024. július 31. 21:05
Két hülye. És a lövöldöző olcsóbban megúszta.
tetx
2024. július 31. 21:02
Szerintem a bíró k anyját. Ez mi a fasz? Lövöldözik aztán aprópénzzel megváltja magát? A másik autóba beköpés is eleve garázdaság, a lövés is. Akire rálőttek, az meg 2 hónap közmunka. Noormális?
Bynortx
2024. július 31. 20:57
Nem túlzás ez? 300k Ft + 300 óra ? Ez csak egy fegyveres támadás volt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!