Lánczi András: Az orosz-ukrán háború előjátéka lehet a nyugati kereszténységen belüli további háborúknak

(Nyitókép: Vyacheslav Oseledko/AFP)

Először Robert Fico, majd Donald Trump. Közben folytatódik az orosz–ukrán testvérharc.

Az elmúlt évtizedek háborúi távoli országok népeit sújtották, ezért a mai nyugati ember fejében a háború valami absztrakt rossz. De közben feléledt a politikai erőszak a keresztény kultúra nyugati felében is: ha nem tudlak legyőzni politikailag, akkor megöllek.

A második világ­háború után Amerika amerikai rendet akart kialakítani a világban. Jöttek a háborúk sorban: Korea, Vietnám, Afganisztán, Irak, hogy csak a nagyobbakat említsük. Látszólag nem, de valójában ezúttal is az USA harcol. Ukrajna semmi volna az Egyesült Államok támogatása nélkül. A nyugati kereszténység rövidlátása volna, ha nem venné észre, hogy

A kiemelt politikusok elleni merényletek ennek az előjelei.

Minden döntés elárulja meghozója gondolkodásának jellegzetességeit. Aki nem realista módon gondolkodik, annak elegendő bármilyen morális „érték” megsértése (jelen esetben az egyik ország megtámadta a másikat), hogy eldöntse, miként gondolkodjon az egész jelenségről. Ráadásul a modern Nyugaton, mivel

egy-egy ítélet csupán egy absztrakt logikai igazságkonstrukció vagy valamilyen utilitarista megfontolás. Ha egy kultúra relativizálja, majd feladja, sőt büszkén szembefordul önmagával valamilyen konstruált egyetemes jó nevében, azt csak az önpusztító ösztön („ördög”) képes a józan ésszel vagy a normalitással szembefordítani.

kieszeltek egy logikailag minél teljesebb társadalmi és politikai valóságot, majd – szemben a klasszikus platóni észhasználattal – megvalósíthatónak látták, ahogy a marxisták a kommunizmust. Vagyis az utópia aktív formái ma is dolgoznak. A nyugati illiberális alternatíva a baloldali gondolkodásmód univerzalistának deklarált maradványai miatt egyelőre nem tud áttörést elérni.

Ha az amerikai republikánusok győznek ősszel, akkor a két politikai alternatíva szövetségessé válhat, erős különbségekkel. Hogy az USA újra „nagy” legyen, ahhoz az kell, hogy többet foglalkozzon önmagával; aki szembemegy ezzel, bárki (akár Európa) legyen is az, azzal szemben Amerika még republikánus vezetővel sem lesz elnéző.

Ebbe nem fér bele az európai köldöknéző kulturális finnyásság, a nemzeti elkülönülés hangsúlyozása, a klasszikus kultúra tényleges tisztelete. Az euró­paiak tétje a patrióták vagy konzervatívok tálalásában az, hogy képesek vagyunk-e a kultúra kisiklásáért felelős tényezőket kulturálisan és politikailag fokozatosan kiiktatni vagy sem.

Az európai szabadságot őrző illiberális alternatíva az, hogy filozófiailag ki tudunk-e dolgozni az univerzalista nyelvezettel felvértezett balos gondolkodással szemben egy hasonlóan univerzalista, de nem nominalista, hanem realista alapú megközelítést, hogy fogalmaink a jóról, az igazságról, a szépről újra valóságos jelentéssel bírjanak. Nem újabb értékekre, hanem meglévő, kipróbált elvekre, erényekre és állandóan megújuló kalkulált kezdeményezőkészségre van szükség. 

A szerző filozófus.

***