Életfogytiglant kapott a barátnőjét és annak anyját meggyilkoló férfi

2024. július 10. 05:59

A Magyarországról elmenekülő férfit nemzetközi elfogatóparancs alapján végül Izraelben tartóztatták le.

2024. július 10. 05:59
Handcuffed man standing in courtroom

Nyitókép: Chris Ryan / Getty images

 

A Pécsi Ítélőtábla jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azt a palesztin származású izraeli férfit, aki 2018-ban Kaposváron megfojtotta barátnőjét és annak anyját, majd felgyújtotta a lakásukat – áll a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség közleményében.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2018-ban ismerkedett meg a Németországban tanuló kaposvári nővel, akivel később Kaposvárra költöztek. Kapcsolatuk azonban nem volt zökkenőmentes: a férfi gyakran féltékenykedett és agresszíven viselkedett a párjával, emiatt a nő szakított is vele, de rövid időn belül kibékültek, amit az anya ellenezett.

Röviddel a kibékülés után, a férfi, aki külön albérletben élt, az egyik este a két nő lakásán aludt. 

Hajnalban felkelt és ismeretlen okból megfojtotta mindkét nőt.

A gyilkosságot követően, hogy eltüntesse a nyomokat, felgyújtotta a lakást, majd az erkélyről segítségért kiáltott. A helyszínre érkező tűzoltók kimentették a lakásból a férfit, aki nem sokkal később visszautazott Izraelbe. A rendőrség megállapította, hogy a két nő nem a tűzben halt meg, és a férfit gyanúsítottként kezdték kezelni. 2021-ben a nemzetközi elfogatóparancs alapján az izraeli hatóságok letartóztatták.

***

 

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Welszibard
2024. július 10. 08:35
Életfogytiglant kapott. Vagyis azzal jutalmazták élete végéig, hogy nem kell dolgoznia a napi 3-szori élelmezéséért, fűtéséért, lakhatásáért. Miközben mások küzdenek a napi inflációval a családjuk megélhetéséért, mi az ilyen selejteket megjutalmazzuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!