Zivatarfront csap le az országra: jégeső, szélvihar és 35 fokos hőség is várható hétfőn

Hétfőn szinte az egész országot heves zivatarok, jégeső és viharos szél sújtja, miközben keleten még 35 fok feletti hőség tombol.

Másfél hete tart a legmagasabb, harmadfokú hőségriadó, egy balatoni szervezet pedig tapsra, de legalább egy mosolyra kéri a turistákat.
Nyitókép: Marcos del Mazo/LightRocket, Getty Images
Esélyesen mindenki érzi a saját bőrén is, hogy nem túlzó a számos felhívás az óvatosságra, melyeket másfél hete hallunk, méghozzá a legmagasabb, harmadfokú hőségriadó mellett Mint az a Világgazdaság aktuális cikkéből kiderül, miközben hétvégén teljesen megtelnek a nagyobb strandok, hétköznap reggeleken is szokatlanul nagy a tömeg.
Ahogy azt Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára is elmondta a lapnak, egész júliusban hasonló hőségre lehet számítani, így a fennmaradó hetekben is mindennapos lehet a 40 fokos nappali hőmérséklet.
Ezzel együtt a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) friss nyilatkozata arra is kitért, hogy a konyhai dolgozók ebben a nehezen viselhető kánikulában még rosszabb helyzetben lehetnek, akár 50 fokos közegben is dolgozhatnak,
ezzel szó szerint pokoli körülményeket átélve, míg mi a vízparton, az étteremben vagy a büfé mellett igyekszünk javítani az állapotunkon.
Éppen ezért kéri azt a balatoni szervezet, hogy ha valaki teheti, ne csak türelmesebb legyen az átlagosnál, de lehetőleg egy rövid taps vagy legalább egy mosoly formájában is jutalmazza azokat, akik a vendéglátásban dolgoznak, és ebben az időszakban is a megszokottak szerint igyekeznek helytállni. Fekete Tamás, a szervezet alelnöke úgy fogalmazott: „az éttermek konyháiban pokolian forrók ezek a napok”. Szerinte „miközben mi italokkal és ízletes ételekkel hűsölünk, ők a forró gőzben és a tűzhelyek mellett izzadnak, hogy kiszolgáljanak minket”.
Gyakran 40-50 fok körüli hőmérsékletben dolgoznak, elviselhetetlen párában, nehéz fizikai munkát végezve. Ennek ellenére sokszor nem kapnak kellő tiszteletet és megbecsülést. A türelmetlenség, a gorombaság és a panaszok sajnos mindennaposak a vendéglátásban.”
A szövetség ezért kér arra mindenkit, hogy ne feledkezzenek meg róla, hogy a vendéglátásban dolgozók is ugyanúgy emberek, akik elfáradhatnak, izzadnak, elegük lehet. Ezért lehet segítség akár egy emberi gesztus, akár némi borravaló. Emellett Éskovács Péter, a BTSZ tanácsadója azt is elmondta, hogy a különleges helyzetre való tekintettel most minden, a vendéglátásban és turizmusban tevékenykedő szervezetet arra kérnek, hogy a közösségi médiában lehetőleg osszanak meg egy olyan posztot, melyben a nyaralókat arra kérik, hogy az éttermekben az átlagosnál több türelemmel fogadják a kiszolgálást.
Az akció támogatóit emellett arra kérik, hogy minden posztban használják a „Ne csak ízlelgesd, de becsüld is a konyhai dolgozók munkáját!” mondatot, emellett használják a #tiszteletakonyhanak, #tiszteletapincereknek hashtageket.