A területi elosztást tekintve a vidéki egyetemek kedveltsége elérte a fővárosiakét; minden második jelentkező az előbbiek közül választott. Ezt a tendenciát is erősítve 2024-ben először nem Budapesten, hanem Debrecenben lesz a központi Pont Ott Parti, ami egy napra esik a Campus Fesztivál nyitó- és az Európai Egyetemi Játékok zárórendezvényével.
Varga-Bajusz Veronika emlékeztetett, a felvételizők szerdán 20 órától sms-ben kapnak értesítést az eredményeikről, ezt az Oktatási Hivatal küldi ki, és egy-másfél órán belül mindenki megkapja a neki szólót. Ha valakinek nem sikerült első körben bejutni a vágyott intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárásban jelentkezhet máshová – tavaly így még ötezer további jelentkező járt végül sikerrel.
Érdekesség, hogy a harminc év feletti felvételizők száma ebben az esztendőben megduplázódott.