Nyitókép: Gunduz Attila
„Reagan felismerte, hogy a világrend vagy békés lesz, vagy nem lesz. Soha nem úgy gondolt a békére, mint a gyengeség jelére, vagy a nagyhatalmi verseny hiányára” – mondta el Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának, valamint a Ronald Reagan Emlékbizottság közös emlékkonferenciáján.
Szánthó rámutatott, hogy Reagan külpolitikai doktrínája, a „Peace Through Strength” – azaz béke az erő által –, a világ stabilitását és biztonságát szolgálta: „Mindehhez bátorságra, türelemre, bölcs belátásra volt szüksége, illetve hitelességre, hogy az ellenfél el is higgye, hogy képes erőt felmutatni. Ma is ezek a tulajdonságok a legfontosabbak, de sajnos a jelenlegi politikusok mindnek híján vannak”.
Kijelentette, hogy ezért egy választási fordulat során Európában és Amerikában is olyan vezetőkre van szükség, akik képesek újra naggyá tenni a Nyugatot,
helyreállítani azt az erőt, mely a békés együttéléshez kell, mert a biztonságos világrend záloga a béke.
A főigazgató záróbeszédében kiemelte, hogy a republikánusok legendás elnöke volt az a nyugati vezető, aki a legtöbbet tette a hidegháború megnyeréséért, ám egyben ő állt ki a leghatározottabban a katonai eszkaláció – a hidegháború felforrósodása – ellen is. „Tökéletesen tisztában volt azzal, hogy egy totális háborút az atomhatalmak között el kell kerülni, hiszen az az emberi civilizáció végét jelentené” – tette hozzá.
***