Miből jött rá Orbán, hogy a migránsok ellenzik a nők egyenjogúságát?

2024. június 24. 12:20

Arra azért kíváncsi lennék, hogy miként győződött meg minderről a fél óra alatt, ameddig a Keleti pályaudvaron tartózkodott?

2024. június 24. 12:20

Nyitókép: Juszt László Facebook-oldala

„Azt állította a miniszterelnökötök a Neue Rhein Zeitung-nak adott interjúban, hogy annak idején a Keleti pályaudvaron szerzett személyes élményei alapján jött rá: felül kell vizsgálnia álláspontját, mivel a menekültek ellenzik a nők egyenjogúságát, melegellenesek és hajlanak az antiszemitizmusra. Arra azért kíváncsi lennék, hogy miként győződött meg minderről a fél óra alatt ameddig ott tartózkodott?

Miből jött rá, hogy ellenzik a nők egyenjogúságát? Miből gondolta, hogy a földön fekvő éhes-szomjas emberek antiszemitizmusra hajlamosak?
És főként, hogy melegellenesek? 

Az pedig, hogy ezt olyan valaki nyilatkozza, aki kilenc millió ember pénzéből nem szégyell a  kilenc milliónak hazudozni, például támadni a melegeket, vagyis olyanokat, akik nem a neki tetsző módon választanak párt maguknak, továbbá saját családjukat megvezetni, saját gyerekeiket hülyének nézni, könyveket lefóliáztatni ez – jól gondolom – ugye nem tisztességes?”

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blondiner
2024. június 25. 12:16
Sertés Laci sértése nem talál megértésre :D
Válasz erre
4
0
zarka-is
2024. június 25. 12:13 Szerkesztve
Szerintem ez még a kukoricásban megbújó 3 diplomás kvantum-fizikus mantra utóélete, csak mint Biden, kicsit már lelassult...
Válasz erre
4
0
röviden
2024. június 25. 12:04
Ha fél óra alatt rájött arra, amit azóta minden statisztika - becsületgyilkosságok, csoportos nemi erőszakok, fölgyújtott zsinagógák, buzi- és zsidógyilkosságok, -verések száma - igazol, akkor csodálnod kéne, nem kritizálnod.
Válasz erre
7
0
airwolf
2024. június 25. 08:40
valamikor régen Csurkától az kérdezte Feleki Kamill, hogy "Pista te nem szoktad olvasni azt amit írsz?" Ezek szerint Te sem szoktad olvasni azt amit írsz. Bár ehhez tudni kellene olvasni. Ránk nézve az a legnagyobb szégyen, hogy hagyjuk, hogy te ebből nagyon jól megélj. Ja hiányolom a Kezitcsókolomot
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!