Lőw Zsolt: Varga Barnabás sérülése volt a fordulópont, onnantól kezdve egy csapatként küzdött a válogatott

2024. június 26. 10:27

A Bundesligában dolgozó szakember szerint tovább fogunk jutni, de Portugália ellen csoda kell.

2024. június 26. 10:27
Löw Zsolt

Nyitókép: Reuters/Angelika Warmuth

A magyar válogatott a rossz kezdés ellenére továbbjuthat a csoportjából, és ebben az esetben Portugáliával csap össze a nyolcaddöntőben. Lőw Zsolt az eddigi tapasztalatairól beszélt az Indexnek, arról, hogyan teljesített a magyar válogatott, mi hozta el a fordulópontot, és mire lehet számítani az egyenes kieséses szakaszban. 

Megilletődötten kezdtünk az első mérkőzésen, az első hatvan perc nem rólunk szólt. Voltak olyan időszakok, amikor előjött a válogatott korábbi formája, veszélyesek tudtunk lenni az ellenfél kapujára, de ez csak percekig tartott” – mondta az Indexnek a Svájc elleni mérkőzésről. 

Lőw szerint a németek ellen már javult a válogatott teljesítménye, a passzívabb taktikával, a mély védekezéssel, a kontrákra épülő játékkal több olyan momentum is volt, ami kisebb szerencsével fordulatot hozhatott volna.

Az első percben Sallai Roland rögtön helyzetbe került, volt egy meg nem adott gólunk, ezzel szemben a németek első gólját szabálytalanság előzte meg, mégis megadták, aztán ott volt Varga Barnabás és Willi Orbán helyzete is – sorolta a 45 éves edző, aki a mérkőzést a helyszínen nézte végig.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Azért kíváncsi lettem volna, hogyan reagálnak a németek, ha gólt szerzünk, de sajnos nem volt szerencsénk.” 

Skótok ellen a sérülés volt a fordulópont

A huszonötszörös válogatott szerint a gyenge kezdés után Skócia ellen kötelező volt a győzelem, hogy életben maradjanak a továbbjutási remények, ami végül össze is jött, igaz, Szoboszlai Dominikék minden magyar idegrendszerével játszva kicentizték a sikert.

Lőw szerint passzívan játszottunk, igaz, mindkét csapat arra törekedett, hogy ne kapjon gólt, Varga Barnabás sérülése viszont mindent megváltoztatott.

A képernyőn keresztül elsőre nem lehetett látni rendesen az esetet, és ez a bizonytalanság a legrosszabb, amikor látszik, hogy mindenki egyre feszültebb lesz – mondta az egykori balhátvéd. – Rossz volt nézni az egész jelenetet. A skótok kapusa elképesztően őrült módon jött ki a kapuból, miközben két másik játékos könyökével is találkozott.

Szörnyű, nem futballpályára való jelenet volt. Viszont ez hozhatta el a fordulópontot.

A játékosok, a stáb, a közönség is sokkot kapott, és úgy tűnt, egy csapásra a helyére került minden, mintha lekerült volna az összes teher a vállakról.

A játékosok azon gondolkodhattak, mi van Barnival, és nem azon izgultak, hogy ne legyen rossz passz vagy eladott labda, miközben persze mindent meg akartak tenni a csapattársukért. Onnantól kezdte el megmutatni az igazi arcát a válogatott az Európa-bajnokságon, sokkal több rizikót vállaltunk, többször jutottunk el a kapuig, és bár az utolsó pillanatig várni kellett a hőn áhított gólra, megérdemelt volt a győzelem.”

A mérkőzést az anyukájával és a kislányával nézte együtt Lőw Zsolt, a négyéves kislánya pedig nem értette, miért ugrálnak, őrjöngenek Csoboth Kevin 100. percben szerzett góljánál. Az egykori újpesti balhátvédnek pedig külön öröm volt, hogy éppen egy újpesti futballista szerezte az életmentő győztes gólt.

Újpesten már régóta kevés okunk van az örömre, pláne, hogy a Fradi rendszeresen eltángált minket az utóbbi időben. Kevin gólja most kicsit a mienk, újpestieké is, ahogy minden magyaré is, nem is tudom, mikor örültem legutóbb ennyire egy gólnak” – mondta Lőw. – „Kevin nehéz idényen van túl, Rossi mégis meglátta benne azt a kis extrát, és nevezte a keretbe, ahogy a becserélése is jó döntés volt, a futballban pedig nincsenek véletlenek.

Portugália ellen csoda kellene

A skótok elleni győzelem önmagában azonban nem elég a továbbjutáshoz, ahhoz, hogy biztossá váljon a nemzeti csapat helye a nyolcaddöntőben, a csoportkör utolsó játéknapján is szükségünk van az eredmények számunkra szerencsés kimenetelének.

Amennyiben bejutunk a tizenhat közé, akkor hétfőn, Frankfurtban a 2016-ban győztes Portugália lesz az ellenfél.

„Számomra Portugália az Eb titkos favoritja. Elképesztő a játékoskerete, fantasztikus játékerőt képvisel, borzasztóan nehéz lesz ellenük, ha eljutunk odáig.”

De történt már csoda a történelemben, nyolc évvel ezelőtt is megálltuk a helyünket a portugálok ellen 

– utalt a 2016-os Eb-n elért 3–3-as döntetlenre. 

A legjobb teljesítményre lenne szükség, mindenkinek száz százalékot kellene nyújtania ahhoz, hogy legyen esély a továbbjutásra, és nem csak rövid periódusokban. A realitás persze az, hogy Portugália sokkal erősebb, mint a magyar válogatott, ugyanakkor rajtuk nagyobb is lenne a nyomás, mi pedig csak nyerhetnénk ezzel a mérkőzéssel. Arról a közhelyről már nem is beszélve, hogy egyetlen mérkőzésen bármi előfordulhat.” – mondta végezetül Löw.
 

 

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2024. június 26. 14:14
Úgy nehéz egy csapatnak kibontakozni, ha a bírók három mérkőzésen keresztül masszívan magyarellenesen működnek. Bármely csapatnak nehéz lenne az ilyen ellenszél. Svájci mérkőzésen: minden kemény svájci fault megengedett volt, de egyetlen egy kemény magyar faultot se engedett a játékvezető. Ennek az ellenszerét nehéz megtalálni.
2024. június 26. 13:06 Szerkesztve
Igaza van Löwnek, de nem volt ez túl nagy ár ezért? Lehetett volna az elejétől csapatként focizni és akkor talán Barnabás sem ment volna bele ilyen kétes és veszélyes helyzetekbe.
grenki-2
2024. június 26. 12:32
Előtte mért nem küzdöttek egy csapatként?? Úgy kellett volna az EB kezdete óta...és akkor nem kellene matekolni, számolgatni hogy tovább jutunk e...
deniel
2024. június 26. 12:21
ha ez a magyar válogatott azért fog tovább jutni mert egy áldozat kellett +10 perc akkor az nekem szégyen gyengék voltunk Örülhetnek hogy ilyen a magyarlabdarúgást szerető szurkolók többsége... ha rossz az akkor is jó..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!