Karácsony azt ígérte, már most csütörtökön felhívja Magyar Pétert (VIDEÓ)

2024. június 26. 22:49

A főpolgármester több szempontból manipulatívnak nevezte az önkormányzati választást.

2024. június 26. 22:49

Fotó: MTI/Lakatos Péter

A főpolgármester-választás megismétlésére vonatkozó kúriai döntés után az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt Karácsony Gergely főpolgármester, aki azt mondta,

azért támadta meg az eredményt, mert többféleképpen manipulálták a választást.

Szerinte szándékosan félrevezették a választókat a Fidesz két jelöltjével, akik egyike az utolsó pillanatban visszalépett a másik javára, de a manipuláció része volt az EP- és az önkormányzati választás összevonása, majd utóbbi szabályainak megváltoztatása is (vélekedik a főpolgármester).

Bár nem mert választási csalást emlegetni, szerinte az is felvet kérdéseket, hogy az újraszámolás során a fideszes kerületekben két és félszer annyi Vitézy-szavazat született.

Karácsony ezzel együtt közölte, hogy nem fordul az Alkotmánybírósághoz a Kúria döntése ellen. Szerinte ugyanis míg Kúria egy független testület, az Alkotmánybíróság fideszes.

A főváros jövőbeni vezetéséről Karácsony azt mondta: nem ismeri a TISZA Párt képviselőit, sem a programjukat, mégis szeretne velük együttműködni. Majd közölte azt is, hogy 

elkéri valakitől Magyar Péter számát, és holnap fel is hívja, hogy egyeztessenek a közös munkáról.

Arról, hogy Magyar Péterék közölték, megszabadulnának a múlthoz köthető cégvezetőktől, a főpolgármester úgy reagált: a fővárosi cégvezetők között nincsenek ilyenek, Draskovics Tibor például nem cégvezető.  

A teljes beszélgetést itt nézheti meg:

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 293 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
camplazlo
2024. június 27. 22:35
Nem baj az. A fidesz legalább nem oda költi az ország pénzét feleslegesen. Amúgy is túl van zsúfolva az a város, nem kell még tovább hízlalni. Helyette vidéken kell munkahelyeket teremteni és iinfrastruktúrát fejleszteni. Cserébe kevesebben fognak a fővárosba költözni, kevésbé lesz túlzsúfolt, csökkennek az albérletárak, nőnek a bérek, csökken a bűnözés. A Budapestiek pedig végre elfelejtik a (rém)álmukat arról hogy Budapest világváros legyen. Mert az nem lenne jó. Ugyanis Delhi, meg Lagos is világváros, még sem öröm ott lakni. Hamburgban sem olyan óriási öröm. Itt a balkán peremén garantált lenne a pöcegödör.
nempolitizalok-0
2024. június 27. 11:59
Vagy újra a DK karácsonyozódik össze, vagy Selyemmajom.
catalina11
2024. június 27. 10:29
Bár nem mert választási csalást emlegetni, szerinte az is felvet kérdéseket, hogy az újraszámolás során a fideszes kerületekben két és félszer annyi Vitézy-szavazat született." mihez képest?
Tiszafa
2024. június 27. 09:10
Várjál még azzal a hívással Geri. Előbb Peti hadd józanodjon ki...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!