Itt az újabb botrány? – A választók tudatos megtévesztése történhetett Újpesten

2024. június 15. 14:56

Nagy István, egykori alpolgármester szavazólapokkal kapcsolatos kifogását a Helyi Választási Bizottság elutasította.

2024. június 15. 14:56

Nyitókép: Nagy István Facebook-oldala

Mint ismert, péntek este döntött az Nemzeti Választási Bizottság (NVB), Karácsony Gergely nyerte meg a főpolgármester-választást. A hivatalos közlés szerint 41 szavazat volt a különbség közte és Vitézy Dávid között.

Az LMP jelöltje a döntést követően a Partizánnak adott interjút, ahol Gulyás Márton műsorvezetőnk kiemelte, hogy 

két típusú jogorvoslat is folyamatban van még.

Vitézy felidéze, hogy a Fővárosi Választási Bizottsághoz azzal a kéréssel fordultak még hétfőn, hogy a IV. és a VII. kerületben ismételjék meg a választást. „Azt állítottuk, hogy az az eredmény, ami létrejött nem egy tisztességes folyamat eredménye”. Vitézy itt ismertette, hogy elvégeztek egy összehasolítást, melyből kiderült, hogy 

Újpesten és Erzsébetvárosban kétszer annyi érvénytelen szavazat jött össze a szavazókörökben, mint más kerületekben.

Ezt is ajánljuk a témában

Gyanús papírbolti vásárlás

Erre erősített rá Újpest volt alpolgármesterének, Nagy Istvánnak a bejegyzése is, aki leszögezte: 

Újpesten a választók tudatos megtévesztése történt. 

Amit lehet joggal való visszaélésnek, de lehetne akár választási csalásnak is nevezni”.

A politikus arról írt, hogy Újpesten június 7-én, azon a napon, amikor Szentkirályi Alexandra bejelentette, hogy  visszalép a főpolgármester jelöltségtől, 

a Helyi Választási Iroda 192 darab vékonyhegyű (0,38, 0,5 és 0,7 mm. vonalvastagsággal író) golyóstollat vásárolt 

az Újpesti Polgármesteri Hivatallal közelében található Papír-Írószer boltból. 

„Azt ugye senki nem hiszi el, hogy az a munkavállaló, akit elküldtek a golyóstollakért, magától választotta ki a választékból a vékonyan fogó tollakat” – tette fel a kérdést Nagy István, és az említett számlát mellékelte is.

Majd azzal folytatta, hogy 

a golyóstollakkal hajszálvékony vonallal áthúzták, »törölték« a kiesett jelölt azonosító adatait a szavazólapról.

 A »törlés« után a jelölt sorszáma, a jelölt neve, a jelölő szervezet neve és logoja ugyanolyan jól látható maradt, mint a »törlés« előtt” – ismertette a részleteket.

Nagy aláhúzta, hogy „a gyengébben látó, de még az élesszemű szavazónak sem tűnhetett fel, hogy a hajszálvékony, alig látható, 

akár nyomdahibának is tetsző vonal itt a kiesett jelölt »törlését« jelenti”.

A VII. kerületből jöhetett az ötlet?

Kijelentette, „ilyen csak Varju László köztörvényes bűncselekményért, választás csalásért és garázdaságért elítélt bűnöző választókerületében és a trükkök százaival dolgozó Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció emberei által irányított Újpesti Polgármesteri Hivatalban történhetett meg”

„A helyi dékás agytröszt, Déri Tibor, Trippon Norbert és Bedő Kata – vélhetően a VII. kerületből átvett módszer szerint – ezzel a trükkel gondolta »segíteni« a Helyi Választási Iroda munkáját és Karácsony Gergely fővárosi hatalomban tartását. Sikerrel jártak, 41 szavazattal nyert” – idézte fel az NVB döntését a politikus.

Nagy István álláspontja szerint az újpesti Helyi Választási Iroda eljárása a Választási törvény a választási eljárásra vonatkozó hat alapelvéből négyet megsértett. Példaként nevezte meg a fogyatékosok joggyakorlásának elősegítésének alapelvét: a gyengén vagy gyengébben látók a homályos szavazófülkében nem láthatták a tű vékonyságú vonalat – fűzte hozzá.

A volt alpolgármester bejegyzését azzal zárta, hogy bár a Helyi Választási Iroda tevékenysége ellen kifogást nyújtott be, a Helyi Választási Bizottság elutasította azt, úgy döntöttek, hogy a fent leírtak megfelelnek a Választási törvény alapelveinek.

A vonatkozó bejegyzést alább olvashatja:

Összesen 209 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Melós
2024. június 17. 13:24
Inkább legyen szemétdomb, mint OV gazdag távoli rokona főpolgármester.
zavulon
2024. június 16. 18:36
Azt gondolom el kell engedni ezt a dolgot. Ha így folytatja az MSZP-DK vonal, irgalmatlan nagykabát vár rájuk a következő önkormányzati választáson. Amolyan "game over".
sabotage-2
2024. június 16. 03:57
Pedofideszes szarok, úgy vinnyogtok mint a buzik pedofilok!!!!! Ti évek óta manipuláljátok a választásokat, persze ehhez kell a rengeteg agymosott birka, amiből van magyarországon elég!!!! Mocskos tolvaj , pedofil, buzi, álkeresztény maffia!!!!!
henovo
2024. június 15. 23:47
A válogatott elveszti az EB-t. Karácsony pedig halott lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!