A legszomorúbb és egyben ironikus ebben az, hogy a jövőhazudás hatással lehet nemcsak az elszenvedője, hanem az elkövetőjének önbecsülésére is.
Hiszen miután elfutott, már soha nem tudja meg, hogy ha beleáll, sikerül-e felépíteni és fenntartani a kapcsolatot vagy sem. És bizony, az is kiderülhet – akár évek múltán –, hogy pont a harmonikus, gyógyító kapcsolatot hagyták ki.
(A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha az ilyen személyiség képes lesz egy sikeres kapcsolat kialakítására, az csak komoly, önmagán végzett, általában szakmai segítséggel megtámogatott munka révén lehetséges, és csak ritkán sikerül azzal az emberrel, akit korábban már megvezetett, persze kizárni még ezt sem lehet.) És mert a nárcisztikus csak ritkán szociopata is egyben, érezhet bűntudatot. Nem csak végtelen magányt és meg nem értettséget, szerethetetlenséget, ami általában az alapműködése.
A legfontosabb tehát, hogy lássuk, alapvetően nem miattunk történtek úgy a dolgok, ahogy, és a nárcisztikus személy kötődési zavarai sem velünk kezdődtek.
Fontos szem előtt tartani, hogy akinek nincs személyiségzavara, egyszerűen csak nagyon lelkes a találkozás miatt – ilyen is van ám, épp ezért veszélyes ügyek ezek –, az könnyen elfogadja, ha visszajelzünk neki, hogy számunkra túl gyorsan történnek a dolgok, nagyobb fokozatosságra van szükségünk.