„Gyereket akart és házasságot, majd elnézést kért, hogy ez neki sok” – Ki az a jövőhazudó, és miről ismerheted fel?

Nyitókép: Mérő Vera Facebook-oldala

„Mindig fontos figyelembe venni a kontextust és a szándékot: például nem minden megszegett ígéret hazugság. A túlígéret általában olyan belső küzdelmet jelent, mint a vágyálom – amihez az álmodó kevés vagy kevésnek érzi magát –, a téves helyzetértékelés, a konfliktuskerülés vagy a változó körülmények. Nem ritka, hogy a jövőhazudó tényleg a legmélyebben elhiszi, hogy őszinte, valóban érzi, amiről azt állítja, hogy érzi, aztán…

Lehet, hogy megtörik a varázs, de az is lehet, hogy elviselhetetlenül túlcsordulnak az érzelmek, a lényeg, hogy úgy érzi, menekülnie kell. Önmagukban a többszörösen megszegett ígéretek azonban – bár hatással lesznek a kapcsolatra –, nem feltétlenül jelzik az empátia hiányát vagy a szándékos megtévesztést, áltatást, ami a jövőhazudás elengedhetetlen eleme.

Hogyan kezeljük, ha közös jövőt hazudnak nekünk?

Amikor hazudtak nekünk, a legtöbbször először magunkban keressük a hibát. Kezdjük azzal, hogy valamit biztosan elrontottunk, majd folytatjuk azzal, hogy azért ostorozzuk magunkat, mert annyira bíztunk a másikban, aztán megérkezik a szégyenérzet is, mert kihasználtak bennünket.

Hiszen miután elfutott, már soha nem tudja meg, hogy ha beleáll, sikerül-e felépíteni és fenntartani a kapcsolatot vagy sem. És bizony, az is kiderülhet – akár évek múltán –, hogy pont a harmonikus, gyógyító kapcsolatot hagyták ki.

(A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha az ilyen személyiség képes lesz egy sikeres kapcsolat kialakítására, az csak komoly, önmagán végzett, általában szakmai segítséggel megtámogatott munka révén lehetséges, és csak ritkán sikerül azzal az emberrel, akit korábban már megvezetett, persze kizárni még ezt sem lehet.) És mert a nárcisztikus csak ritkán szociopata is egyben, érezhet bűntudatot. Nem csak végtelen magányt és meg nem értettséget, szerethetetlenséget, ami általában az alapműködése.

Fontos szem előtt tartani, hogy akinek nincs személyiségzavara, egyszerűen csak nagyon lelkes a találkozás miatt – ilyen is van ám, épp ezért veszélyes ügyek ezek –, az könnyen elfogadja, ha visszajelzünk neki, hogy számunkra túl gyorsan történnek a dolgok, nagyobb fokozatosságra van szükségünk.

Ugyanis egy érett, fejlett empátiával rendelkező ember megérti, hogy a viharos érzelmek, a lerohanás nemcsak ijesztő lehet, hanem kockázatos is, mindkét félre nézve. Hiszen amíg nem ismerjük egymást, csupán megérzéseink lehetnek, a többi projekció. Amikor pedig az érzésből remény lesz, ott kezdődik a felelősség. És aki ezzel tisztában van, nem ébreszt hamis vagy alaptalan reményeket. Ez nagyrészt önismeret kérdése. Az pedig fejleszthető.”

***