Dánia
18:002024. június 20.
Anglia
Spanyolország
21:002024. június 20.
Olaszország

Elemző Magyar Péter tüntetéséről: Elfogyott a lendület, túl van a zeniten a mozgalom

2024. június 08. 17:36

Mráz Ágoston Sámuel szerint legfeljebb húszezren lehettek a Hősök terén, miközben a Fidesz egymillió találkozást szervezett szombatra a szimpatizánsokkal. Erős a kontraszt!

2024. június 08. 17:36
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Magyar Péter szombat délután demonstrációt tartott, mint megírtuk, a korábbi, április Kossuth-téri megmozduláshoz képest jóval szerényebb érdeklődést kiváltva. Ráadásul a kommentek alapján a résztvevők jó része is kiakadt a szervezésen, a programon, illetve szinte tíz percenként lett rosszul valaki.

Ezt is ajánljuk a témában

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője lapunknak nyilatkozva rámutatott:

legfeljebb húszezer ember mehetett el a demonstrációra, ami nagyjából az ötöde Magyar Péterék áprilisi rendezvényének.

Vagyis szerinte nem sikerült erősíteni az üzenetet, miszerint ez egy gyarapodó közösség lenne. A színpadot a Hősök tere felénél állították fel, aminek a másik fele üres volt, ez jól látszik a drónfelvételeken. Egészen biztosan több támogatóra számított, amikor meghirdette az eseményt a Tisza Párt főembere.

Ezzel a létszámmal erős kontrasztot képez, hogy eközben a Fidesz-KDNP csak szombaton egymillió találkozást hirdetett meg a szimpatizánsaival, a mozgósítás részeként.

Ezt is ajánljuk a témában

„És hát ez a műsor, valljuk be, nagyon gyenge volt, ráadásul hiba volt ilyen időpontra szervezni, az orvosért való sorozatos kiáltások felszabdalták a programot, és amatőr jelleget kölcsönöztek neki.”

Az egész nagyon hosszú volt, Magyar Péter mintegy 80 percet beszélt. Az elemző kitért arra is, a szónoklatot a Fidesz ellenében komponálta, nem is foglalkozott az ellenzéki pártokkal, így lényegében az ő versenyükben próbálta a leginkább kormányellenes hangot megütni.

Ami Mráz szerint a lényeg:

Magyar Péter mozgalma a jelek szerint túl van a zenitjén, nincs benne újabb lendület, sokkal inkább egy megfáradt csapatot, mintsem egy ereje teljében lévő formációt sugárzott a szombati műsor.

Hozzátette, Magyar hiába bizonygatta, hogy békepárti, ezzel ellentétes, hogy eközben sorban áll az Európai Néppárthoz. Ebből még hitelességi válság lehet, ahogy stratégai kérdés a Gyurcsányhoz való viszony tisztázása is, mutatott rá.

Összesen 244 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich99
2024. június 08. 23:48
Patkány Peti demonstrál, amikor kampányolni kéne... De azt még nem magyarázták el neki a gazdái...
Kanmacska
2024. június 08. 23:17
Ne számháborúzzunk! Ahhoz képest, hogy Magyar P. mekkora hülye és milyen kártékony, tényleg nagyon sokan voltak. Én azt tartottam volna reálisnak, ha csak turisták nézelődtek volna a téren, miközben ez a selyemmajom 80 percig dumál a semmibe!
Szerintem
2024. június 08. 21:58
Másfél órában elmagyarázta nekik, hogy tulajdonképpen mélyszegénységben éheznek, de azért adakozzák oda a gatyáikat is neki. Aztán szétszéledt a "tömeg" vissza, wellness hotelezni.
orrban
2024. június 08. 21:39
Amíg a pedofil hálózatot vezető tolvaj cigany pár tízezer napidíjért vonuló élőhalott statisztát tud felmutatni addig Magyar Péter több százezret!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!