Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Portugália
21:002024. június 18.
Cseh Köztársaság

„Voltak könnyek és üdvrivalgás is” – a jubileumi koncertek után már a nyári turnéra készül Ákos

2024. május 30. 18:55

Az Abaházi Presszó vendége volt Kovács Ákos, és egy új dallal is megörvendeztette a rajongókat.

2024. május 30. 18:55

Nyitókép: Ákos Facebook-oldala

Nemrég új dallal, a Kegyetlen szerelemmel jelentkezett Kovács Ákos, amely már a nyári fellépésein is felcsendül majd. 

A friss szerzeményt május 27-én, hétfőn este hallhatta a közönség először teljes hosszábban a Retro rádióban, ahol Abaházi Csaba vendége volt a Kossuth-díjas előadó. 

A műsorban Abaházi Ákossal többek közt a 30 éves szakmai múltját felölelő eseménysorozatról, a különböző hanghordozókon kiadott koncertfelvételekről és a közönség fogadtatásáról is beszélgetett.

Az énekes-dalszerző felidézte, hogy 2023-ban ünnepelte szólókarrierjének 30. évfordulóját, ez alkalomból hoztak tető alá egy jubileumi előadást, melyet az Operaházban két alkalommal adtak elő, illetve szintén telt ház előtt játszhatták el a Papp László Budapest Arénában is.  

Ezt is ajánljuk a témában

Ákos hozzátette, „a sors még adott nekünk lehetőséget három vidéki sportcsarnokbeli fellépésre is, ahol szintén nagyon komoly látogatottság mellett, fantasztikus hangulatban muzsikáltunk a Győri Filharmonikusokkal és a pécsi Voisingers kórussal közösen”

A vidéki koncertekről valamivel később így vallott az énekes: 

a visszafojtott csendtől a felszabadult ünneplésig »minden hangszeren játszott« a közönség. 

Voltak könnyek és üdvrivalgás is. Szívből kívánom minden pályatársamnak, hogy megérhesse a 30. évfordulóját a saját munkájában, és hogy ilyen értő, szeretetteli és normális közönségnek játszhasson”.

Bakelitre került a jubileumi koncert anyaga

A budapesti helyszíneken hangfelvételek is készültek, melyeket dupla CD lemezen jelentettek meg, illetve egy tripla LP-n (vinyl nagylemezen), hiszen a lemezanyag ennyi bakelitre fért csak fel. „A teljes műsor felkerült rá, csak az Adjon Istent hagytuk ki helyhiány miatt, illetve mert amúgy is minden koncertlemezemen rajta van” – tette hozzá a zenész, aki azt is elárulta, hogy 

aki az albumot megvásárolja, az egyben gazdag fényképanyagot és egy rövid visszaemlékező írást is megkap vele. 

„Bő egy hónapja jelentünk meg az anyaggal, amely rögtön az első helyen nyitott a fizikai és a letöltési listán is, és még most is viszonylag előkelő helyen van” – hangzott el.

Ezt is ajánljuk a témában

„Ragaszkodom a fizikai hanghordozókhoz”

A beszélgetést a Magyar Nemzet is szemlézte, a lap az összeállításban azt a részt is idézte, amikor a műsorvezető azután érdeklődött, nem üti-e egymást az, hogy az online térbe is felkerül a manapság divatos különböző fórumokra a lemez – és kiadják fizikai hanghordozókon is. 

Erre Ákos azt felelte, „egyszerűen ragaszkodom a fizikai hanghordozókhoz. Persze én is hallgatok online zenét. 

Mi az anyagot lehozzuk minden helyen, az összes elérhető formátumban, 

a letöltő, streaminghelyeken, a YouTube-csatornánkon, ahol akár ingyenesen is hozzáférhet az, aki hallgatni akarja. Akinek meg van igénye, esetleg anyagi ereje egy olyan kiadványra, amit fizikailag a kezében tarthat, lapozgathatja a borítót, nézegetheti a képeket, olvasgathatja a rengeteg információt, amit tartalmaz, majd a sorozatba a polcra felteheti, miért ne lehetne meg neki is ez a lehetőség” – tette fel a kérdést az Abaházi Presszóban.

Az előadóművésszel készült teljes interjút a Retro rádió Videa-oldalán hallgathatja meg teljes terjedelmében.

Az előadó közben gőzerővel készül a nyári turnéjára, amelyet két ingyenes koncerttel indít június 1-jén és 2-án Kecskeméten és Nyíregyházán. További részleteket és pontos időpontokat az alábbi bejegyzésben olvashat.

Az új dalhoz készült klipet pedig alább tekintheti meg:

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szélhámosok kíméljenek
2024. május 31. 15:20
No, megint kapja az Áki a kommentekben. :) A tehetségtelen, fidesznyik. Lehet szeretni, vagy nem szeretni, de a csávó koncertjeim ma is masszív tömeg van. Ez 1989-óta tart. Akkor is prosperált, amikor a Fidesz még a parlamentből is majdnem kiesett. Az a baj, hogy sikeres és van határozott véleménye, ami nem passzol bele a haladó fősodorba. Ha éppenséggel napi szinten liberálkodna, már meghívták volna a Pressman-hoz vacsira és olyan tehetséges és gerinces lenne, hogy csak na. Amúgy valaki fogalmazza meg nekem, hogy hogy állapítod meg egyértelműen, hogy valaki tehetséeges? Hangszeres, vagy énektechnikai tudás, eladott lemezek száma, rajongók száma, youtube követők száma? Vagy az tehetséges akit én szeretek hallgatni? Vagy valaki sokat fizette érte, hogy szeressem! :D
bodrigyuri
2024. május 31. 11:16
Azária a kis orbánfejű cigó lenyomta a szociopata arcú ákost.
Takagi
2024. május 30. 21:16
Ákos egy etalon.
Novicsok-5
2024. május 30. 19:35
Rákay 2.0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!