Horvátország
ÉLŐ
Albánia

Plüssbabák magányában

2024. május 24. 14:40

Megfigyeltem, hogy ha bármilyen összefüggésben abortuszról hallok, szinte hisztérikus indulatba jövök. Interjú.

2024. május 24. 14:40
Ungváry Zsolt
Ungváry Zsolt
Demokrata

„Hogyan született meg a Plüssmonológ?

Tíz évvel ezelőtt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Latinovits Zoltán Diákszínpada számára írtam egy drámát a nőket és a gyerekeket a szovjet megszállóktól védeni igyekvő Apor Vilmos győri püspökről. A bemutatón megjelent a vértanú püspök egyik védelmezettje. Elismerését fejezte ki, és azt mondta, hogy szerinte egy felülről sugalmazott darab született. Először nem esett jól, hiszen nagyon racionálisan megkomponált darab volt, ezért úgy éreztem, a képességeimet vonja kétségbe.

Ez a mondat aztán újra eszembe jutott a Plüssmonológ írása során, ami eredetileg nem is monodrámának készült, csak le akartam írni a gyerekeimnek a családunk, főleg a szüleim történetét. Aztán ahogyan haladtam vele, egyre inkább szépirodalmi mű jellegét kezdte ölteni, és azt vettem észre, hogy bár szeretem aprólékosan megtervezni, megszerkeszteni, kiszámítani az írásaimat, ezúttal teljesen másfelé kanyarodik a történet, mint ahová én kifuttatni terveztem. Igazából a végkifejletben válik érthetővé az egész, és én is akkor értettem meg, hogy tényleg sugalmazottságról van szó.

Ki volna a sugalmazó?

Mindjárt elmondom, de az előzményekről annyit még érdemes tudni, hogy az utóbbi tíz-tizenöt évben számos írásomban szerepeltek olyan figurák, akikről kiderül, hogy meg sem születtek, elvetették őket, esetleg csak a fantázia szülöttei. Rájöttem, hogy sok írásomban akaratlanul is a lét és nemlét határát kutatom, és azt a kérdést, hogy vajon min múlik, hogy valaki megszületik-e vagy sem. Azt is megfigyeltem, hogy ha bármilyen összefüggésben abortuszról hallok, szinte hisztérikus indulatba jövök. Én szerető nagycsaládban nőttem fel, mégis, a szereplőimnek gyakran feszült a viszonyuk az édesanyjukkal. Ez talán annak öntudatlan kivetülése lehet, hogy édesanyámnak több abortusza is volt. És a Plüssmonológ írása óta nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy valamelyik meg nem született testvérem sugalmazta. Tudom, hogy ez fantasztikusan hangzik, de én így érzem. Ez ugyanis nem az én történetem, én nem ezt akartam megírni, amikor nekikezdtem. Ez az egyik meg nem született testvérem története.

És hogyan formálódott mindez monodrámává?

A gimnáziumban, ahol történelmet tanítok, vagy tíz éve minden nemzeti ünnepre színpadra állítunk valamely az adott eseményhez kapcsolódó rövid, egyfelvonásos darabot. Ezeket én írom, Benczéné Dizseri Márta kolléganőm rendezi a profi színházakban is helytálló színvonalon. Amikor megmutattam neki az elkészült művet, azt mondta, ezt úgy, ahogy van, el lehetne mondani a színpadon. A következő kérdés az volt, hogy jó, de ki mondja el. A fiamra, Ungvári Álmosra esett a választás, mert neki elég komoly diákszínpadi múltja van, nyolc-tíz jelentős főszerepet játszott, még Rómeót is alakította. A darab monodráma, de azon belül párbeszédek vannak, ezeket Álmos kitűnően adja elő. De attól, hogy nekem tetszik, még nem voltam biztos benne, hogy bárki mást érdekel-e. Tavaly májusban volt az ősbemutató, amit még néhány másik követett. Azt igazolták, és ez némileg meg is lepett, hogy bizony érdekli és leköti az embereket ez a másfél órás darab. Nemcsak az idősebbeket, akik a megidézett történelmi környezetben a saját életük korabeli közegére ismerhetnek, hanem fiatalokat is.

Miről szól maga a darab?

Alcíme szerint örökölt sorsunkról a XX. századi magyar történelem sodrában. A főhős, azaz egy fiatalember elmeséli a szülei történetét, akik az 1930– as évek végén születtek, átélték Budapest második világháborús ostromát, a csengőfrászos Rákosi-rendszert, ötvenhatot, a börtönt, a rendszer kényszerítő beavatkozásait a magánéletbe, a folyamatos víz alá nyomottságot a fojtogató Kádár-érában, azt, hogy nem futhatták be azt a pályát, amire a képességeik vagy a tehetségük alapján rendeltettek. Mindezek fokozatosan bontakoznak ki, ahogy halad előre a dráma. Közben megismerjük az apa és az anya jellemét, személyiségét. Az előbbi világmegváltó terveket sző, de a börtön örökre bezárja előtte ezeket a kapukat. Ezért családfőként akar kiteljesedni, de az sem sikerül igazán, mindig utánanyúl a rendszer. Felesége a férje megbélyegzettsége miatt nem jut egyről a kettőre, és kísérti egy gyerekkori emlék, amikor Budapest ostroma során elégett egy játék babája. Ráadásul a gyermeke sem tudott megszületni, ezért plüssbabák gyűjtésébe menekül. A végén pedig kiderül, hogy a mesélő főhős maga az apa, aki magányában az időközben meghalt felesége és a meg sem született gyereke híján ezekkel a plüssbabákkal beszélget…”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. május 25. 10:52
Ezt már én is megfigyeltem itt ennél a szerzőnél. Talán ideje lenne pályát változtatnia. Vagy legalább témát. Különben agyvérzést fog kapni.
lhotx
2024. május 24. 16:37
Az ellehetetlenítés első köre akkor ért véget, amikor a fenti történet is a valós történelemben. Második köre, ami most kezdődött. Nekünk se volt jó, de akik most fiatalok... Részvétem.
Marslakii
2024. május 24. 14:49
A gimnazista fiú másfél órás monológot tanult meg, él át és ad elő? Közben teljesít az iskolában, esetleg sportol és készül érettségire/nyelvvizsgára? Aztán vállára veszi apái/nagyanyái életsebeit? Kemény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!