Egy másik bejegyzésben Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltsége mellett korteskedett:
Dobrevet támogatom azért is, mert ő a leginkább beágyazott az európai politikába.”
A szociológus a DK internetes házi televíziójában is szerepelt, ahol Orbán Viktor miniszterelnökre tett személyeskedő megjegyzéseket. Vásárhelyi Mária emellett olyan sajtótermékekben fogalmazza meg Gyurcsány-párti nézeteit, mint az Élet és Irodalom vagy a 168 Óra.
A szociológus édesapja Vásárhelyi Miklós, az SZDSZ egyik alapító tagja volt, aki 1990–1994 között a Szabad Semokraták Szövetsége országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett, majd 2001-ig a Soros Alapítvány kuratóriumának elnöki tisztjét töltötte be.
Vásárhelyi egyébként több mint tíz évvel ezelőtt elvesztett egy személyiségi jogi pert az azóta elhunyt Hankiss Ágnessel szemben,