Bár a főpolgármester nem mondta ki, hogy nem érkezett külföldi pénz a kampányába, azt állította, hogy az összes kampánya minden magyar jogszabálynak megfelelő módon történt.
A Magyar Nemzetnek elmondta, hogy senkitől nem fogadtak el olyan adományt, amiért később bárki cserébe kért volna valamit. Szerinte minden szempontból jogszabályszerű és helyes volt, amit a kampány során tettek. Ugyanakkor megerősítette, hogy Tordai Csabával napi kapcsolatban áll, és rendszeresen beszélnek. Tordai az egyik legfontosabb munkatársa a főpolgármesternek, de arról, hogy ezzel az üggyel kapcsolatban egyeztetett-e bármikor is Tordai Csabával, már nem válaszolt.
A videót itt tekinthetik meg: