Nyitókép: Mirkó István / Magyar Nemzet
„Egy hatszázmilliós csekket hoztam főpolgármester úrnak. Ez a szemmel láthatóan jelentős összegű tartozás Karácsony Gergely beváltatlan ígéreteinek a fedezete. Ez az az összeg, amit a mi kerületünk, a főváros helyet költött a fővárosi feladatok elvégzésére” – mondta el Karsay Ferenc Budafok–Tétény, Budapest XXII. kerületének a polgármestere a Városháza előtt tartott sajtótájékoztatón. Az eseményen jelképesen egy hatalmas méretű csekket is át akartak adni Karácsonynak – számolt be róla a Magyar Nemzet.
„Több tucatnyi közvélemény-kutatás igazolta, hogy a mi kerületünk legnagyobb problémája az ott élők szerint a közlekedés. Ehhez megfelelő minőségű utak, gyalogátkelőhelyek, közösségi közlekedési járművek szükségesek. Ezek azok a feladatok, amelyeket teljes mértékben elhanyagolt a főpolgármester” – jelentette ki Karsay Ferenc, majd elmondta,
a főpolgármester hanyagságát kénytelen volt budafoki önkormányzat megoldani, a fővárosi tulajdonú, kezelésű utakat felújításával, zebrák építésével, felfestésével vagy a fontosabb főútvonalak mentén a közterületek kaszáltatásával.
„Ezzel az összeggel a főpolgármester, a Főpolgármesteri Hivatal tartozik a kerületünknek” – tette hozzá Karsay, aki elmondta, minden olyan út, amelyen busz vagy villamos közlekedik, az a főváros tulajdona, a főváros üzemelteti. Minden közlekedési technológiai kérdés, a főváros cégének a hatáskörébe tartozik, ugyanakkor ezen feladatok jó részét a budafok–tétényi önkormányzatnak kellett az utóbbi években elvégeznie.