Elnyomásban élni annyit jelent, hogy elhisszük: az Antifa „jót” akar.
Nyitókép: Christoph Soeder / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Középiskolában bankrablásról álmodoztam, néha most is, csak más okból. A Bella ciao című partizándal rajongója vagyok, voltam. Fénylő tekintetű társaimmal megdöntöttük az államhatalmat – tetszőleges országokban, vonattal utazva -, nagy cégek ellen mentünk légpuskával, lángvágóval, örökre megváltoztattuk a világot, miközben a szabadság papnőivel – fölöttem járó iskolatársaimmal vagy sportolónőkkel a tévéből – részegen csókolóztunk bankok széfjében, luxusautók tetején, folyamatosan ittunk és cigarettáztunk, aztán
levertük a fasiszta bankigazgatót a fasiszta rendőrökkel és a fasiszta járókelőkkel együtt,
miközben belélegeztük a fasiszta ország fasiszta levegőjét – aztán felébredtem, vagyis felnőttem. Megértettem, hogy az „életnek” nincs társadalmi megoldása.
Szomorúan állapítottam meg, hogy nincs már elég fasizmus a világban, ami ellen küzdeni lehet.
Felnőni elég sok szempontból elég rossz dolog, de van egy előnye: ha családos vagy, nyolc órában dolgozol, ha valódi munkával telik az időd, akkor nem érsz rá baromságokkal foglalkozni és szépen lassan elválasztod a valóságot – legyen az akár a lélek, akár a test, akár a társadalom valósága – a fantáziádtól, ami gúzsba köt és permanens hülyeségben tart, akár életed végéig. (Fantázia és képzelet közti különbséget most nem fejtjük ki, megtette korábban egy Pilinszky nevű János.)
Mindeközben évtizedekig foglalkoztam harcművészetekkel, ami azt is jelenti, hogy formát adtam a nehezen kezelhető agressziónak, ami az ember sajátja és ezen művészet mögötti hippi filozófia is meggyőzött: make love, not war!
Aztán szintet lépett az Antifa a magyar pusztákon.
Addigra már mindenen csak nevettem, vagy legyintettem rá, esetleg köptem egyet a padlóra: Neonácik Olaszországban? A BLM szörnyetegei Amerika nagyvárosaiban? Magukat aszfaltra ragasztó tüntetők? Kiállás a szőrös nyakú, nyolcadik kerületi nők jogai mellett? A lila pöttyös antilopok jogai mellett? A vakondtúrás molekuláris szerkezete mellett? Legyintettem hát és a padlóra köptem, ahogy minden mozgalom kapcsán, ami aktuálpolitikát érintett.
2023-ban már nem legyintettem, mert közel jártak, az én Budapestemen, nem New Yorkban, nem Etiópiában, nem a kenguruk földjén, és azt éreztem, hogy engem is leüthettek volna, ha a kedvenc terepmintás nadrágomban sétálgatok egy kellemes tavaszi délután, mert ahhoz van kedvem,
talán a világszép barátnőm fejét is beverték volna a galaxis megmentői,
akik folytatják a „szabadságharcot, amíg olyan országok léteznek, mint Magyarország, ahol a megfelelő értékek elnyomás alatt állnak.” A reakcióm a következő volt: végetek, ha megtámadtok, az egy élő és millió halott Istenre esküszöm. Először játszottam el a gondolattal. És először akartam használni az ehhez szükséges tudásomat.
Sosem érdekeltek a politikai aktualitások, vonzatok, divatok, függvények, irányok és mozgalmak, de egyet biztosan tudtam 2023 után: ha fasisztákat kerestek, az Antifában keressétek őket! Mert
a fasizmus nem más, mint a nyers erőszak azok ellen, akik mást gondolnak a világról.
Fasizmus, amikor nem érted, hogy kettő szembenálló gondolat is elfér a Földön egyidejűleg – nem érted, mert buta vagy hozzá. Erőszak, ami a másra, a másikra irányul, mert nem tudod, ki vagy te és ez felbőszít. Az erőszak, ami azért létezik, mert megszűnt az identitásod, ami erőszak nélkül is teljes életet kínál. Neked
egy marad: bántani a másikat, vagy így vagy úgy. Ez a fasizmus, meg a nácizmus is. Az új is, meg a régi is.
Mégis akad egy különbség, egy korjelző.
A régi idők fasisztája a gusztustalanságát gusztustalansággal magyarázta,
fajelmélettel, genetikával, a totális állam szükségszerűségével, meg a többivel. Ide esnek a klasszikus neonáci csoportosulások is: az ember szinte megsajnálja őket, annyira pőrén állnak a mocsár sarkában, a hülyeséggel párban: nincs, aki melléjük álljon. Ebben a csoportban nincs is több, csak ez a pár ember. A hatóság dolga, meg fogják oldani. Kimondom: a legcsodálatosabb volna, ha a klasszikus, gagyinak is gagyi, elenyésző neonáci állampolgár volna a világ gondja. De erről csak álmodozhatunk, mint én a bankrablásról.
Mert az Antifa újított: artikulálatlan, sejtszintű indulatukat, a fafejű középszerűség takaróját színekkel szövik át.
Ők olyan „jót” akarnak, ami jól is hangzik. Vadvirágos üvöltésük a szirének éneke:
szabadság, igazság és mocskos fasiszták, mármint Te meg Én. Aztán fejbe vernek hátulról az utcán.
Ezért visszataszítóbb az újfasizmus a réginél, pedig ez lehetetlen. A jó öreg fasizmusban el akartak nyomni, meg akartak semmisíteni: sima ügy, viszonylag könnyű szembe szállni vele, maximum belehalsz. De
ezek nem akarnak elnyomni. Ezek föl akarnak szabadítani. Akkor is, ha vascsővel kell szétverni a fejedet hozzá.
Így diadalmaskodott a szó a jelentés fölött.
Persze, persze, a többség nem akar erőszakot, de tegye föl a kezét, aki nem pofozná meg – vagy nem kérné meg egy ismerősét, hogy pofozza meg – azt a fasiszta Antifát, aki
embereket támad meg Budapest utcáin egy ideológia nevében és büszke rá? Előtte, utána lefasisztáz Téged, Engem, kedvesen felkacag, végül az Európai Parlamentbe készül, mert megteheti.
Amúgy 2024 van, csak mondom. És még ijesztőbb, hogy van, aki melléjük álljon.
Ezt is ajánljuk a témában
Ilaria Salis egy cseppet sem bánja, hogy ártatlan embereket támadott meg, és nagyon motivált, amiért az EP-választásokat követően a mentelmi jogára hivatkozva kiszabadulhatna a magyar börtönből.
Ez az új dízel.
Az Amerikai Nagykövetségnél emlékeznek a jobboldali aktivistára.
Nem bírják a költségnövekedést.
A Vörösök az Atlético Madridot fogadják a Bajnokok Ligája nyitányán. Az első forduló kínálatából kiemelkedik még a Juventus–Dortmund, a Bayern München–Chelsea és a Manchester City–Napoli összecsapás.
Az első vizsgálat a múlt hétvégén lezárult, és „lesújtó eredményt hozott” – mondta Latorcai Csaba.
A legrosszabbra számít a szerb sajtó.
Nem mindennapi jelenetek.
