A gyűlölet anatómiája

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

„Hogy mindez hová vezet, jól mutatja a tatabányai eset. Nem volt hely egy kávézó teraszán, amit Magyar Péter hívei azonnal személyes támadásként értékeltek, és a piperkőc gigerli meg is jelent a helyszínen, mint valami igazságosztó, és negédes jópofáskodásba csomagolta alapvetően fenyegető fellépését. Természetesen az önjelölt nemzetmentő tagadja, de a kávézó üzemeltetője egyenesen lincshangulatról számolt be. A Tisza Párt szimpatizánsai üvöltöztek, fenyegetőztek, a konyha ajtaján dörömböltek. 

Egy szakácsot úgy kellett kimenteni, a fiatal pultoslányok sírtak félelmükben. A jelenet hasonló ahhoz, amikor a Hír TV munkatársai ellen hergelte fel híveit Magyar, majd álszent módon csitítgatta a lincselni vágyókat, hagyják dolgozni a médiát. Elképesztő felelőtlenség, amit az álmessiás művel, mert a gyűlöletből fakadó indulatok mérge gyorsan terjed a társadalomban, sokasodnak az igazság kizárólagos birtokosai, akik sistergő fortyogásukat nagyon szívesen fordítanák már tettlegességbe.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nagy bajban vagyunk, ami ellen sürgősen tennünk kell valamit. Elsőként annak érdekében, hogy jobban megértsük egymást.
Nem fogunk mindig mindenben egyetérteni, de nagyon fontos lenne megvonni azon ügyek körét, amiket össznemzeti jelentőségűnek, ahogy mondani szoktuk, nemzeti minimumnak tartunk, és ezekben valóban be kellene fejezni az ellenségeskedést. Ki kell mondani őszintén azt is, hogy ez ma teljesen reménytelennek tűnik, de a gyűlölködés valódi terjesztőinek nincs is más céljuk, mint ennek a reménytelenségnek a fenntartása.

Itt van például a háború és a béke kérdése. Józan paraszti ésszel gondolkodva mindenki békepártinak gondolja magát. Ám amikor a gyűlölet mákonya elhomályosítja a kormányellenesek tekintetét, akkor oroszpártiságnak titulálják az azonnali tűzszünet követelését, és a béketárgyalások megkezdésének javaslatát. Ha a kormány nem akar több pénzt elherdálni Ukrajna segítésére, és sem fegyvert, sem katonát nem akar a frontra küldeni, akkor a löttyös indulat azt mondatja sokakkal, hogy eladtuk Putyinnak a szuverenitásunkat, és szembefordultunk a szövetségeseinkkel. Pedig józan pillanataiban mindenki képes különbséget tenni a tűzoltó és a gyújtogató között, mindenki tudja, hogy a tűzoltó soha nem önt olajat a tűzre.

Mindenki egyetért azzal, amikor Orbán Viktor azt mondja, kiveri az embert a víz Manfred Weber ötletétől, aki szerint európai sorozás kell. Mi nem akarjuk, hogy valaki más dönthessen a mi katonakorú fiataljainknak a bevetéséről, ide-oda vezényléséről. El kell felejteni az össz­európai hadsereget, amelyben kötelező sorozás van, ez egy őrült ötlet. Ebből a háborúból ki kell maradni. De mivel mindezt Orbán Viktor mondja, sokan kötelezőnek érzik ezeket az evidenciákat is vitatni, sőt egyesek odáig vetemednek, hogy azzal vádolják a miniszterelnököt, hogy suttyomban ő is háborúpárti.

Szóval tizennégy év után jó lenne beletörődni már a magyar választópolgárok demokratikus döntésébe, és a megbélyegzést, a lejáratást, az egyértelmű dolgok rosszindulatú félremagyarázását, a nyilvánvaló letagadását, a folyamatos hazudozást nem kellene már összekeverni a kormánykritikával. Úgyhogy tényleg abbahagyhatnák már. Parlamenti határozat nélkül is.”

***