Hihetetlen: az ATV-ben méltatta az ellenzéki újságíró az MCC színvonalát
Gólya Ágnes, a Direkt36 újságírója szerint az MCC „minden rendezvénye átlagon felüli színvonalon történik”.
És nemzeti és európai értékvilágot teremt. Bármennyire fáj is ez a bírálóknak.
Élénk oktatáspolitikai pengeváltásoktól hangos a honi sajtó az elmúlt hetekben. A konzervatív oktatás kritikusai higgadt és kevésbé higgadt írásokban keltek ki a Mathias Corvinus Collegium oktatási szakembereinek gondolataival szemben.
A jövő nemzedékének oktatása-nevelése, a hazai tehetségvagyon gondozása, a magyar iskolarendszer megújítása nemzetstratégiai kérdés.
Ezért érdemes helyretenni a riadtságukban egymásra licitáló kritikusok politikai motivációjú és/vagy tudatlanságból adódó félreértéseit.
Rögvest az első csúsztatás, amivel a tisztánlátás érdekében le kell számolni, a kompetenciaalapúság és tudáslapaú oktatás egymást kizáró voltát hirdeti. A konzervatív oktatásfilozófia ugyanis egyáltalán nem állítja azt, hogy kompetenciafejlesztés nélküli iskola lenne a jövő útja.
A konzervatív oktatás a klasszikus tudás megkerülhetetlenségére épít,
ugyanis a tudományos-kulturális kánon társadalmi létezésünk alapja, emellett identitásképző erővel bír.
Azok vagyunk, amit tudunk, amit és akit olvasunk és ismerünk: a civilizációs, a nemzeti és regionális kánonok határozzák meg önazonosságunkat, tájékozódásunkat térben és időben. A mitológiától Kertész Imréig és a kortárs alkotókig húzódó kulturális kánon nemcsak a múltról és jövőről tanít, hanem a korábbi sémák ismerete egyéni és közösségi szinten is segíti a kihívásokkal való megküzdést.
Fontos hozzátenni, hogy a készségeket nem lehet tudásalap nélkül fejleszteni.
Ahogy Jonathan Plucker, a Johns Hopkins University professzora is rámutatott, a kreativitás mint a digitalizálódó világban meghatározó, elidegeníthetetlen emberi sajátosságunk nem fejleszthető stabil tudásbázis nélkül. A kompetenciafetisiszták elfeledkeznek arról, hogy
minden kreatív folyamat a problémafelismeréssel kezdődik,
ami az elsajátított és rendszerezett mintázatokból sarjad.
Érdemes külön megemlékeznünk az oktatáspolitikai viharokban negatív felhanggal elő-előkerülő pedagógusi tekintélyről is. Kritikusai valamiféle avíttas, hierarchizált, ekképp elvetendő jelenségként tekintenek a tekintélyre, ami valójában kényelmes és demagóg félreértés.
A démonizált tekintély ugyanis több forrásból is fakad:
egyfelől a tanítás-tanulási környezetben betöltött intézményes szerepből, másrészt a pedagógusi tudás és tapasztalattöbbletből, az óraszervező készségből.
Harmadrészt – és ezt hajlamosak elfelejteni a progresszív oktatás hívei – a tekintély abból a közösségszervező képességből, bölcsességből és példamutatásból származik, ami ideális esetben meghatározza a tantermi mindennapokat.
Arról természetesen lehet és kell is vitatkozni, hogy a tanári tudástöbblet hogyan formálódik a 21. században, hogy a tudásszerzés digitális útjai milyen új szerepre és kompetenciákra késztetik a pedagógusokat, azonban a tekintélyről mint a konzervatív oktatás egyik szervező erejéről mindezek tükrében meglehetősen szakmaiatlan elítélően nyilatkozni.
Végül erősítsük meg újra: a konzervatív oktatás közösségben gondolkodik.
Inspiráló kortárs közegben, ahol a tehetségek kibontakozhatnak, ahol a pedagógus-szülő-iskola hármasa egymást támogató, gyümölcsöző együttműködésben dolgozik a diákokért.
És zsigerileg bármennyire is fáj a bírálóknak, a konzervatív oktatás jövőt épít, nemzeti és európai értékvilágot teremt.
Ezt is ajánljuk a témában
Gólya Ágnes, a Direkt36 újságírója szerint az MCC „minden rendezvénye átlagon felüli színvonalon történik”.