A családon belüli erőszak nemcsak a nő bántalmazásából állhat. A megromlott kapcsolatokban legtöbbször egymást bántalmazzák a felek lelkileg, testileg. Az egyoldalú bántalmazás statisztikailag legjellemzőbb formája, amikor az elvált anya fiúgyerekét bántalmazza az anya élettársa. Ez sem fontos az Isztambuli Egyezmény megalkotói szerint.
A férfiakra zúdított feminista gyűlöleten túl van egy legalább ennyire veszélyes vetülete az Isztambuli Egyezménynek. A nők védelme örvén akarja rákényszeríteni az egyes országok jogrendjére a genderlobbi hazugságainak elfogadását: nemcsak kész tényként átveszi a genderideológia elméletét a nők társadalmi elnyomottságáról és a társadalmi nemen alapuló erőszaktípusokról, hanem tartalmazza a nemek definícióját, a biológiai nemen kívül jogrendbe illesztve a társadalmi nem fogalmát. Ez a lappangó jogalkotás is egy olyan ajtót nyit meg, amelynek a kinyílása aztán elég durva következményekkel járhat.
És persze nem is lenne igazi nyílttársadalmi projekt az Isztambuli Egyezmény, ha nem keverték volna bele a migrációt is. A magyar jogszabályi környezettel ellentétes, nemi alapon biztosított menedékjoggal kapcsolatos rendelkezései is megérdemlik a figyelmet. Hopp, egy kis engedékenység a női migránsokkal szemben, hopp, egy kis családegyesítés, és meg is vagyunk. Ahogy az ördög mindig csábítással, kedvesen, Jó Emberként érkezik, a nyílttársadalmi kezdeményezések is mindig ugyanilyen arcot vesznek fel. Persze, ez csak egy hasonlat volt, biztos nincs köztük összefüggés.”