Magyar Péter megcélozhatna egy külpolitikai konszenzust

Fotó: Földházi Árpád

„A rendszerváltozás után kialakult külpolitikai konszenzust egyértelműen Orbán Viktor rúgta fel, aki itthon és külföldön is ellenségként kezelte a magyar ellenzéket. Az Európa Tanács, majd az Európai Parlament tagjaként közelről éltem meg, amint minden párbeszédet megszakított az ellenzéki pártokkal, és a jól képzett, együttműködésre hajlandó fideszeseket lecserélte harcias és képzetlen zsoldosokra. A külpolitikai propaganda valójában belpolitikai célokat szolgált, a kormány itthon és külhonban örökös harcot folytatott a belső árulókkal és a nemzet külső ellenségeivel szemben. Ez szükségszerűen tovább rombolta az ország nemzetközi megítélését, amire válaszul még magasabbra turbózta a diplomáciát kiszorító szájkaratét. Miközben a brüsszeli asztalnál Orbán Viktor végül mindent elfogadott, amit az EU és a NATO vezetői nagyon el akartak fogadtatni vele.

A sorozatos választási vereségektől frusztrált ellenzék egy része sajnos belesétált abba a csapdába, amelybe Orbán Viktor szorította. Külföldi hatalmak nagyköveteitől, más országok uniós képviselőitől, a nyugati médiától várták az Orbán-kormány megbuktatását vagy legalábbis kiegyezésre kényszerítését. Egy idő után (emberileg érthetően) ők sem igényelték a külpolitikai konszenzust. Brüsszel lett a kritikátlan jó, a Fidesz a mindenben rossz és gonosz. Az európai intézményeket belpolitikai viták és a magyar kormány elleni vádbeszéd színpadául választották, ami nagyon ritka az EU gyakorlatában.

MAGYAR PÉTER MÁR ELSŐ NYILATKOZATAIBAN JELEZTE, HOGY TÚL AKAR LÉPNI EZEN A KÁRTÉKONY SZAKADÉKON.

Beléptetné hazánkat az Európai Ügyészségbe, mert csak így lehet lecsapolni a fideszes korrupció mocsarát. Ez szükségszerű lépés a megtisztuláshoz. De nem híve az Európai Egyesült Államok eszméjének, és bizonyos kérdésekben megőrizné a nemzeti szuverenitást. Bár nem említette, ennek szerintem egyik eleme a legfontosabb külpolitikai kérdések nemzeti hatáskörben tartása.

Akik ma eltörölnék a kisebb országok, így hazánk vétó- (azaz egyetértési) jogát, azok nyilván nem gondolnak arra, hogy egyszer ők is kormányra kerülhetnek. Mindig akadhat ugyanis olyan többségi akarat, amely ellentétes lesz a magyar nemzeti érdekkel. Magyar Péter jogosan érvel azzal, hogy az uniós intézményekben a gazdag nyugati országok könnyebben érvényesítik az érdekeiket, mint a kisebb, szegényebb, keleti tagállamok. Uniós éveim alatt magam is sokszor tapasztaltam ezt. Minél jobban szűkül egy tagállam döntési szabadsága, annál nehezebb legalább mérsékelni az erőpolitika érvényesülését az uniós ügyekben.”