Globális unió helyett világszövetség

Nyitókép: Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata

„Változnak a nemzetközi erőviszonyok, amit az elmúlt évek számos eseménye bizonyít, kezdve az Amerikai Egyesült Államok világhegemóniájának hanyatlásával, folytatva Kína felemelkedésével egészen a regionális nagy- és középhatalmak aktivizálódásáig. A 2020-as évek első felének ezzel kapcsolatos mérföldkövei minden bizonnyal a megalázó afganisztáni kivonulás, Európa nyilvánvaló önállótlansága, az ukrán kliensállam finanszírozhatatlansága és a nemnyugati integrációs keretek bővülése lesznek. Történelmileg adottak a multipoláris világrendszerváltás gazdasági és geopolitikai feltételei. A 21. század harmadik évtizedében egyre látványosabb az USA által dominált »liberális nemzetközi rendszer« (Liberal International Order) elbizonytalanodása és a multipoláris berendezkedés globális Délhez kapcsolódó aktorainak erősödése, illetve szervezettségük fokozódása. Az unipoláris világrend alternatíváját jelentő multipoláris berendezkedés, különösen is ennek a globális Délhez kötődő integrációs keretei, nemzetközi fórumai, gazdasági platformjai és infrastrukturális fejlesztései fraktálszerűen képviselik a jövendő, nagytéralapú-többpólusú nemzetközi rendszert. Közülük a tavaly óta megduplázódott tagságú, idén orosz elnökséggel működő BRICS-csoport ugyanaz kicsiben, mint a multipolaritás nagyban.

NAGYTEREK ÉS PÓLUSOK

A nemzetközi rendszer milyensége több szempontból is rétegzett, szellemi és politikai értelemben több szintjét különböztethetjük meg, amelyek végsősoron két hozzáállást, két külön világot reprezentálnak. A piramis alapja az emberképpel kapcsolatos antropológiai felfogás és az ebből leredő lét- és ismeretelméleti különbözőség; ezt követi a társadalom- és politikafilozófiai eltérés szintje; mindezeket megkoronázza a kétféle gazdaság- és geopolitikai hozzáállás eltérése. Történelmileg és aktuálisan arról van szó, hogy a hidegháborús Nyugat–Kelet logika és az utána kiéleződő Észak–Dél megosztottság napjainkban együtt, egymást áthatva, sőt kölcsönösen felerősítve érvényesül.

Ezt a kettős érték- és érdekkonfliktust tovább mélyítette az orosz–ukrán háború és az Izrael–Hamász szembenállás nyomán kibontakozó megosztottság, illetve az ezekhez kapcsolódó szankciókhoz és ENSZ-szavazásokhoz való hozzáállás. Mindennek nyomán egy új világtérkép bontakozik ki a szemünk előtt, amivel távlatosan leírható a világrendszerváltást felgyorsító konfliktustérkép is. Gondolkodás- és ebből fakadó működésmód tekintetében egy nyugati–északi és egy keleti–déli típus szembenállásáról van szó, amely szerkezetileg egy vertikális–hierarchikus és egy horizontális–mellérendelő nemzetközi felfogást eredményez.

Tartalmilag ismét két oldalt látunk: az előbbiekhez egy domináns, kolonizálásra hajlamos politika tartozik, utóbbiakhoz viszont egy pluralista viszonyrendszer kapcsolódik. Végeredményben arra jutunk, hogy az éppen lebomló, nyugati dominanciájú, USA-vezette unipoláris rendszer egységes egyféleséget, vagyis egy globalizált One World-víziót jelent, az eljövendő multipoláris berendezkedés viszont a tagolt sokféleség jegyében a nemzetállamok, nagyterek és civilizációk együttműködését szeretné.

Az előbbi világcivilizációt követelt, az utóbbi a civilizációk világát ígéri: Pax Americanaután Pax Mundit.
Az egypólusú helyébe lépő többpólusú világrend a centrális alá-fölé rendelés helyett a központosítás nélküli erőegyensúly elvére épül, amely a nemzetközi hatalom újraelosztását a létező földrajzi, történelmi, gazdasági, katonai és politikai viszonyok mentén rendezi. Az 1989/91-ben kezdetét vevő unipoláris berendezkedés bő negyedszázadát követően tehát nem visszatérés következik az azt megelőző félévszázad II. világháborút követően kialakult bipoláris szisztémájához, hanem mindenestül új világrend formálódik, amelyben több központ vonzása, több civilizáció értékrendje, több gazdasági nagytérség érdeke és több regionális középhatalom szava érvényesül. Mindez – a félreértések elkerülése végett – nem a szovjet–amerikai versengés újabb, ezúttal kínai–amerikai kiadását jelenti, pláne nem egy Washington helyére lépő másik világbirodalmi központ fölemelkedését, azaz a tézis helyébe lépő, de ahhoz mégis nagyon hasonló antitézist, hanem egy olyan szintézist, amely mintegy meghaladja a póluskérdést, hiszen a Föld egészét egységbe vonja.

Ennyiben igazolja Carl Schmittnek A politikai fogalmában (1932) írott következő szavait: »A politikai fogalmi ismérvéből az államok világának pluralizmusa következik. […] A politikai világ pluriverzum, nem univerzum.« De megerősítik azt is, amit már a II. világháború elején prognosztizált a nagyterek kialakulásával és a »téridegen nagyhatalmak intervenciós tilalmával« kapcsolatban (Völkerrechtliche Großraumordnung und Interventionsverbot für raumfremde Mächte. 1939/41), nem is beszélve arról, amit az 1950-ben megjelent A Föld nomoszában olvasunk! Itt ugyanis az áll, hogy »a választási lehetőség a nagyterek pluralitása és az egyetlen rendszerbe illeszkedő globális egység között áll fenn, ez a világpolitika nagy ellentéte, ami név szerint a központilag uralt világ és a kiegyensúlyozott térrend között, vagyis a pluralizmus és az univerzalizmus között feszül.« 1952-ben mindezt azzal toldotta meg, hogy a hidegháborús bipolaritás alternatívája nem más, mint »a nagyterek pluralitása«, hiszen a választási lehetőség a politika logikájának megfelelően a dualista-bipoláris és a pluralista-multipoláris berendezkedés között áll fönn. Kötete 1955-ben kelt utószavában pedig egyenesen azt írta, hogy a nagytereken (és nem államokon vagy birodalmakon) alapuló multipoláris berendezkedés »több független nagytér vagy blokk között jön létre, amelyek külsőleg különböznek egymástól, de belül egységesek«.

Jelenkorunkban a homogén nyugati–északi világberendezés szeretné elkeseredetten fenntartani azt, ami a korábbi unipoláris rendszerből még megmaradt, kihívóként azonban nem egy hozzá hasonló módon gondolkodó és meg is szervezett másik globális blokk vagy második póluskezdemény jelentkezik, hanem a heterogén keleti–déli erők jóvoltából csírájában látjuk megvalósulni a plurális berendezkedést, amely szellemileg és politikailag, vagyis ideológiai és gazdasági tekintetben egyaránt megvalósítja a multipolaritást. Az eljövendő többpólusú világrendet mint fraktál tartalmazza a globális Dél számos integrációja, ezek közül is elsősorban az idén tíz tagúra bővült BRICS-csoport, valamint modellezi az a nemhierarchikus együttműködési metódus, ami az integrációs keretek, fórumok és kezdeményezések tervbe vett konvergenciája kínál.

Ez rögtön két olyan nagyjelentőségű fejlemény, melyet extrapolálva kémlelhetjük a következő évtized nemzetközi-geopolitikai horizontját.”