Rendkívüli!

Irán több mint 300 drónnal és rakétával támadta Izraelt az éjszaka

Elemző: Az ellenzéki pártok úgy tartanak Magyar Pétertől, mint az ördög a szentelt víztől

2024. április 03. 07:57

Az újabb kormányváltó messiás a baloldalt szeleteli tovább, mondja az elemző.

2024. április 03. 07:57

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

 

Minden okuk megvan az ellenzéki pártoknak arra, hogy tartsanak Magyar Pétertől – mondta Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a Magyar Nemzetnek.

Az elemző kifejtette, az ellenzékváltó hangulat Magyarországon régi jelenség, ezért figyelhető meg időről időre, hogy a pártok helyett a kormánnyal kritikus sajtó és a külföldi donorok kezdenek politikacsinálásba. Magyar Péter esetében is ez történik – tette hozzá. 

Tóth Erik szerint az aktuális ellenzéki pártok közül bárki a sorai között szeretné tudni őt. „Már csak azért sem, mert Magyar megmutatta, hogy miként viselkedik a saját családjával és egykori politikai közösségével: az ő valódi arca mutatkozik most meg, és semmi kétség sincs afelől, hogy bárki mással is így bánna fordított helyzetben” – fogalmazott. 

Az elemző szerint reálisabb forgatókönyv az, hogy

egy régi, feledésbe merült politikai platformot élesszen újjá. 

Tóth Erik arról beszélt, hogy attól függően, hogy mekkora lesz a részvétel, az EP-választáson a mandátumszerzési küszöb 180-185 ezer szavazat is lehet. Ezt pedig számos politikai erő képtelen önállóan elérni, többek között ilyen párt a Jobbik, a Párbeszéd, az LMP és az MSZP is, ugyanakkor a Momentum is mélyrepülésben van. 

A közös listát Tóth Erik szerint azért erőltetik minden alkalommal, mert „a baloldali pártok évek óta olvasztótégelynek használják saját politikájukat: a szervezetek száma sokasodik, szavazóbázisuk stagnál vagy csökken, programjuk azonos, vezetőik karizma nélküli, szürke politikusok”. 

Emiatt pedig egy nagy ellenzéki platformra akarják kényszeríteni a szimpatizánsai­kat – magyarázta. 

A kutatási igazgató szerint

a baloldalnak Magyar Péter a tüske a köröm alatt: ő ugyanis a baloldalt szeleteli tovább”. 

Saját bevallása szerint is ő alapvetően liberális ember. Ezt a politikai kommunikációja is erősíti, egyértelműen az ellenzéki pártok szavazóbázisát célozza meg – mondta Tóth Erik. 

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-72
2024. április 14. 02:18
🍓 ️ F­­­o­­­r­­­r­­ó­ l­­­á­n­­­yok sz­­­ex­et ak­ar­n­­­ak, ba­­sz­­­d m­­eg ők­et 👉 𝗪­𝗪­­­𝗪­.­­­𝗖­­­𝗨­­­𝗠𝟰­­.­­­𝗙­𝗨­𝗡
Ekrü
2024. április 03. 19:48
Bastyaelvtars 2024. április 03. 13:07 monuskaroly "500ezer birkaval kevesebben vagytok már most és a legfrissebb mandatumbecslesek szerint már ugrott 2 EP hely a Fidesztől is "- Hát persze...2022-ben mit is vizionáltatok? Fidesz árvákat? Meg 2/3-ot magatoknak. XDD
cicologus
2024. április 03. 16:16
Minden mélyen tisztelt baloldali polgártársamnak szívből tanácsolom, hogy támogassa Magyar Pétert.e tisztességes Messiást.Így a DK nak és a momentumnak egyre kevesebb szavazója marad,a többinek eddig sem volt.
catalina11
2024. április 03. 14:14
A kutatási igazgató szerint a baloldalnak Magyar Péter a tüske a köröm alatt: ő ugyanis a baloldalt szeleteli tovább”. Saját bevallása szerint is ő alapvetően liberális ember. Ezt a politikai kommunikációja is erősíti, egyértelműen az ellenzéki pártok szavazóbázisát célozza meg – mondta Tóth Erik. " Liberális, vagyis jellemtelen...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!