De jó lenne tudni, hogyan került a nyakunkba Cseh Katalin! – Ugye?

(Nyitókép: MTI / Kovács Tamás)

A demokrácia egyik velejárója, hogy az emberek bizonyos időközönként választásokon dönthetnek arról, hogy kik, illetve milyen irányultságú pártok képviseljék őket a politikai testületekben. Más kérdés, hogy vajon ezen parlamentáris rendszerek állampolgárai inkább érzik-e úgy, hogy a hatalom birtokosai az ő érdekeik szerint ténykednek, mint mondjuk egy középkori jobbágy. 

Mind Európában, mind a lakóhelyünkön.

Évszázadok során kiérlelt közmegegyezés szerint a választójog akkor jó, ha általános, egyenlő és titkos. Az általánossal eltöröltünk minden különbséget nemre, fajra, vagyoni helyzetre, származásra tekintettel, egyetlen cenzust hagytunk meg: az életkorit. Ezt azt jelenti, hogy

(vagyunk ezzel így páran…), viszont igen.

Az egyenlő választójog is addig szép, amíg a polgármesteri szék vagy a parlamenti mandátum kiosztásakor ugyanannyit ér a hajléktalan munkanélküli, a milliárdokat adózó nagyvállalkozó, az atomfizikus, a történész és az orvos szavazata, de egy ennél kisebb volumenü döntésnél (el kell-e végezni a vakbélműtétet) már szomorúak volnánk, ha (mondjuk) a sebészprofesszor véleménye ugyanolyan súllyal esne a latba, mint az éjszakai portásé.

Cikkem témája azonban ezúttal a titkos választójog itt most fel nem részletezendő nagyszerűségének elismerése mellett az a felvetés,

Nem tudható, nem kérhető számon, kinek köszönhetünk egy-egy politikust és adott politikai irányvonalat. Nem húznák-e be több megfontoltsággal az ikszet akkor a polgárok, ha tudnák, hogy tettük a következmények függvényében visszakereshető? (Megjegyzem, az online felületek kommentelőinek névtelensége teljesen tönkretett minden normális vitát, ezért – bár lehet, hogy néha érdekes volna – én például soha nem olvasom el, amit a cikkeim alá írnak.)

mert akkor a részvétel mértéke visszaállna a békebeli, szigorúan cenzusos voksolásokéra (ámbár ki tudja, nem volna-e úgy üdvözítőbb), de csak nagyobb figyelemmel csinálunk mindent, amihez a nevünket adjuk. Hány és hány vélemény, határozat és szerződés alá írjuk oda a nevünket, amelyek pedig sem a mi életünket, sem az ország sorsát nem befolyásolják olyan mértékben, mint egy politikai választás.

(Ez egyébként egy előválasztásnál elég praktikus is, nem hekkelhetik meg ellenérdekelt csoportok a jelölőversenyt, hogy aztán végül Iowában a köztársaságiak a Two-tailed Dog Party elnökét indítsák.) Nálunk is lehetne regisztrálni a szimpátiánkat, így világossá válna,

(akik miatt késett a tanárok béremelése), vagy esetleg kik lesznek majd, akik a nem is létező Tisza Pártnak adnak biankó felhatalmazást a nem is tudjuk, mire.

Praktikusan megtehetnénk, hogy aki a családtámogatásokat ígérő pártra szavazott, az – amennyiben kedvencei hatalomra kerülnek – előnyt élvezzen eme támogatásoknál.

De hogy ne tartsanak részrehajlónak, ugyanígy megvalósíthatnánk azt is, hogy aki a háborúpárti, Ukrajnába fegyvert és katonát küldeni igyekvő mozgalmakra adta a voksát, elsőbbséget élvezhessen majd a sorozásnál.

*