Izomlázra lett figyelmes, majd olyan érzése volt, mintha „úthenger caplatna a mellkasán”.
Fotó: MTI/Czimbal Gyula
***
Szívrohamot kapott Szenteste Lackfi János. Az ismert magyar költő közösségi oldalán számolt be a tavaly december 24-én történt esetről. Izomlázra lett figyelmes, majd olyan érzése volt, mintha „úthenger caplatna a mellkasán”, a karja lezsibbadt, a homlokát leverte a víz, végül az ágyra rogyott.
Kiabálok a feleségemnek, a nyolcéves kislányom rémülten menekülne, önzőn kikönyörgöm, hogy maradjon, őt és Julit ölelem, mert lehet, hogy utoljára.
Hívjuk a dokit, majd a mentőt, a diszpécser vonalban marad végig. A nagylányunk kiszalad a főútra, hogy a házunkig irányítsa a mentőket. Érhetett volna a roham az ország másik felén, fellépés közben, vagy akkor, amikor épp vezetek, lehettem volna tök egyedül”
– fogalmazott Lackfi János.
A József Attila-díjas költő gyógyszereket szed, változtatnia kell az életmódján, de ennek is látja a pozitív oldalát. A Városmajorból átszállították Balatonfüredre, ahol a rehabilitációja zajlik.
„Leadtam tíz kilót, szerettem vastagon enni, most szeretek vékonyan. Azóta is mindennap megvan a tízezer lépés, olykor tizenötezer is, csinálom a gyógytornát.
Kicsit gyakrabban elsírom magam. Tudok mélázni, de tudok röhögni is.
Valahogy mindennek mélysége lett körülöttem. Felfedezem az új életemet”
– tette közzé a bejegyzésben.