Szellem a palackból

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

„Vajon mit szólna ehhez a Pilvax ifjúsága, a Nemzeti dal refrénjét zúgó Múzeumkert, a Pákozdnál gyülekező kaszás nemzetőr?

Nemzeti ünnepünk üzenetét Petőfi már rímbe szedte, nekünk csak értelmezni kell az intelmeket, és híven alkalmazni. (Június kilencedikén az urnáknál lesz is rá alkalom.)

(A szabadság ünnepnapja számomra a Fiumei úti temetőkertben kezdődik majd. Diákkorom óta mindig itt talál ez a márciusi reggel. Akkortájt még szegény apámmal barangoltunk a parcellák közt, évek múltán a párommal, később a gyerekekkel, ma már az unokákkal. Három mauzóleum, három bástya őrzi itt 1848 emlékezetét: Kossuth Lajosé, Deák Ferencé, Batthyány Lajosé. Három oszlop: bátorság, bölcsesség, mártírhalál – a szabadságharc »kellékei«. Elég korán nem érkezhet ide a látogató, a márványlépcsők mellett már ott virít egy-egy szál virág, koszorú, lobogó mécses, nemzetiszínű szalag. Sokan vagyunk ilyen csöndben emlékező, „temetős márciusiak”. Míg a lábam bírja, jönni fogok.)

Hol titokban, hol állami díszben, hol megtűrten, hol potyautasokkal, de újra és újra beleborzongunk a nagy napba, amikor óriássá lett a csöppnyi nemzet.

Lelkiismereti kontroll ez a dátum: bizonyság arra, hogy tartjuk az irányt, amit szépapáink azon a százhetvenhat évvel ezelőtti napon ünnepünkké emeltek.

Megírni, elszavalni a Nemzeti dalt, megszerkeszteni, kinyomtatni a Tizenkét pontot csupán a dolgok eleje volt – a mi tisztünk: őrizni a lángot. Nem engedni a negyvennyolcból!”