Magyar Péter nem tud kihez fordulni: legnagyobb támogatóit utasítják el szavazói

A Tisza elnökének támogatóit míg a saját szavazóik sem kedvelik.

Litográfus és mérnök, az 1848-as forradalom idején megjelenő Charivari (Dongó) című humoros lap egyik alapítója és rajzolója – százötven éve halt meg egy színes magyar reneszánsz ember, Szerelmey Miklós.

A Charivari (Dongó)-t tartják a legelső magyar gúnylapnak, egyes számai megtalálhatók a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán.
Mire az élclap alapításáig eljutott, az 1803-ban Győrben született Szerelmey Miklós kacskaringós, kalanddús utat járt be.
Már pályája elején, 1829-ben az a fura gondolata támadt, hogy szétnéz Rómában, és megoldást keres a katakombák vizesedésének problémájára. A lényegtelennek tűnő műszaki kérdés és annak gazdaságos megoldása aztán egész életében izgatta és lefoglalta. Olyannyira, hogy élete delén Londonban telepedett le, ahol nagy pénzért megvásárolták tőle az általa kifejlesztett Szerelmey Stone Liquid nevű kőkonzerváló szert, és ezzel kencézték be a brit parlament, nemzeti bank meg a Szent Pál-székesegyház épületét. Mondjuk itt kicsit túlzásba estek a hagyományaikhoz olyannyira ragaszkodó angolok. Az 1850-ben alapított Szerelmey Ltd. még ma is működik, sőt fajansz- és terrakottatermékekben – lásd metróépítés – piacvezető, meg lehet nézni a honlapját.
