Puzsér Márki-Zayról: Ezzel a celebkedő viszketegséggel el akarja kerülni, hogy férfinak nézzék (videó)

2024. március 02. 09:58

Magyar Dávid szerint a hódmezővásárhelyi polgármester „már kiesett az I-es ligából”.

2024. március 02. 09:58

Továbbra is napirenden van a közbeszédben a kegyelmi ügy és annak hatásai. De emellett már egyre inkább érződik, hogy rövidesen kezdetét veszi az önkormányzati és az EP-választási kampány is.

Puzsér Róbert Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában többek között kijelentette, hogy „kicsikét” nyomasztja, ahogy Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Néppárt EP-listavezetője „önfeledten szelfizik a legkülönbözőbb fideszes politikusokkal és megafonosokkal. S nem veszi észre, hogy ezek egyrészt kiröhögik, másrészt lejárátják, és közben saját magát is lejáratja. De üdvözült arccal szelfizik velük, mert éppen kontentet gyárt”.

Ezután azzal folytatta, hogy „nincs rossz rekám, csak reklám van. Ez a celebkedő viszketegség, amivel Márki-Zay Péter el akarja kerülni minden áron, hogy férfinak nézzék. Ez a folyamatos szelfizés azokkal, akiket amúgy el akar zavarni, akikre azt mondja, hogy gazemberek és pedofílok. Mégis mellettük elfoglal egy helyet, és jelzi hogy ő fontos ember. 

Jelzi, hogy ő ennek az elitnek a tagja”

– sorolta a publicista.

Erre Magyar Dávid úgy reagált, hogy „ez már az NB II.. 

Márki-Zay már kiesett az I-es ligából. 

(...) Nem látom a horizonton, hogy Márki-Zay újból fel tudna emelkedni oda, hogy egyáltalán komolyan vehető politikai tényező legyen” – hangzott el.

Az említett részt alább az első 20 percben tekintheti meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
figyelő4322
2024. március 02. 19:42
"...el akarja kerülni minden áron, hogy férfinak nézzék." A Puzsér megint fordítva ül a gebén. Á Már Ki Zaj inkább ilyen módon akarja, hogy férfinak nézzék! Az, hogy beszél fideszes politikusokkal, egyáltalán nem teszi férfiatlanná a Peti polgit, sőt... Sokkal inkább azt kívánhatja mutatni, hogy igenis, van vér a pucájában, hogy nem fél a Patás- híveitől. Vagyis azoktól, akik a Puzsér oldal Boogymaneknek próbál beállītani! Persze, nem biztos a a Peti polgi bizonyítani tudja ilyen módon a férfiasságát, de talán megérdemel egy jó pontot, hogy legalább próbálkozik.
lacika-985
2024. március 02. 18:53
Makizaj egy cigó aki cimbalmasnak sem volt megfelelő , igy maradt neki a retkes cigóság - amit teljesit rendesen
Korn
2024. március 02. 18:47
Robika ismét új segget keres. :D akarom mondani megváltót.
Szutykok
2024. március 02. 18:03
Nem hiszed el! Alagút Sopronban - hegy nélkül! 😂😂 Így néz ki egy soktízmilliárd adófizetői pénzből épülő alagút, Sopron környékén. A hegyet még nem kezdték el építeni hozzá! https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/408900110_896859199108893_6561632886907717077_n.jpg?_nc_cat=109&cb=99be929b-8d691acd&ccb=1-7&_nc_sid=3635dc&_nc_ohc=u6C5fl7niA8AX_l4Dqv&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=00_AfAmMEXljziFhC1fyJQHNfLuJMJzaZ7hb334VioRzRoxbA&oe=65E91A27
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!