Till Tamás feltételezett gyilkosa más ügyekben is bűnös lehet
A gyilkos a nyomozókat is megvádolta, ami becsületsértés. A hamis vádból újabb feljelentés lehet.
A volt maffiózó két, a kilencvenes években elkövetett leszámolás miatt jogerősen húsz év fegyházat kapott. A másodrendű vádlott büntetését tizenkét évre csökkentették.
Nyitókép: Portik Tamás a Fenyő-ügy ítélethirdetésén 2024 február 8-án. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
***
Újabb Portik-ügyben hirdetett szerdán délelőtt ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla: az egykori maffiózónak most a Lakatos Csaba fogathajtó elleni 1996 novemberi merényletkísérlet, valamint egykori barátja, Gyüre József elleni 1999-es gyilkosság miatt kellett felelnie. Mindkét ügyben felbujtás volt a vád Portik ellen.
Előző ügy a Prisztás-gyilkosság egyik mellékszála. A vád szerint Lakatos Csaba korábbi fogathajtó Prisztás egyik üzlettársa volt, és a vállalkozó elleni gyilkosság után őt is kihallgatták a nyomozók. A történet szerint Lakatos a kihallgatása után szóba elegyedett a rendőrökkel, akiknek azt mondta, hogy szerinte Portik áll a merénylet mögött. Ez azonban eljutott Portik fülébe, aki ezek után úgy döntött, Lakatost is elteteti láb alól.
A végrehajtást a gyilkossági kísérlet miatt már elítélt Tanyi György vállalta magára, aki a Fiumei úti temető faláról lőtt rá az ügető istállóinál tartózkodó hajtóra. Lakatos azonban az őt érő három lövés ellenére, csodával határos módon életben maradt.
Portik gyerekkori barátja és bűntársa, Gyüre József azonban nem úszta meg, őt gépfegyverrel agyonlőtték a saját lakásában csak azért, mert megromlott kettejük viszonya.
A bíróság végül egyesítette a két ügyet, így került a vádlottak padjára Portik mellett a Gyüre-gyilkosság végrehajtásával vádolt K. Gábor.
A büntetőperben tavaly hirdetettek elsőfokú ítéletet: Portikot a Lakatos-ügyben gyilkossági kísérletben való felbujtás, míg a Gyüre-ügyben gyilkosságra való felbujtás miatt 20 év fegyházra ítélték, K. Gábor 14 évet kapott.
Az ítélet ellen a vád és a védelem is fellebbezett, az ügyészség mindkét vádlottra életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását kérte.
A Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett jogerős ítéletében helyben hagyta a Portik ellen kiszabott 20 év fegyházat, ugyanakkor K. Gábor büntetését 12 évre csökkentette.
A másodfokon eljáró táblabíróság szerint a Fővárosi Törvényszék szabályosan folytatta le az elsőfokú eljárást, a tényállás megalapozott. Ahogy a bíróság is emlékeztetett: Tanyi György elismerte a Lakatos elleni merényletkísérletet, amit objektív bizonyítékok is alátámasztottak. A leszámolás hátterében más motívum nem merült fel a Portik-szálon kívül.
Portikra pár héttel ezelőtt mondtak ki nem jogerősen egy életfogytiglant a Fenyő-gyilkosság miatt. A 2012 óta börtönben ülő egykori maffiózót korábban a Prisztás-gyilkosság kapcsán 15 évre ítélték, míg az Aranykéz utcai robbantás miatt 13 évet kapott.