Talán túlzás és senkit nem helyezve indokolatlanul pellengérre, de kicsit olyan lehet ez, mint amikor lánynak születsz és mindenképp fiú akarsz lenni vagy fordítva és számos más kombinációban. Szembemész az isteni, természeti akarattal. Erőszakot teszel a Neked írt sorson. Nyilván elkerülhetetlenül minden ember életében adódik ilyen kihívás, ami a legtöbbször leküzdhetetlen és valamilyen formában legalább az individuum szintjén kezelendő.
Kehlmann regényének főhőse egy apátiába süllyedt, becsvágyó író, aki három fiával egy vándor illúzionista hakniján vesz részt. A Nagy Lindemann hipnotizálja Arthurt, aki megtáltosodik, elhagyja komfortzónáját, családját és a vélt, hozzá illő siker útjára lép. Könyvei befutnak, annak ellenére vagy éppen azért, mert nagyrészt demagóg, üres, szemfényvesztésre épülő gondolatokat fogalmaznak meg. Egy recenzióban olvastam, hogy Arthur best-sellerei vélhetően coelhoi “magaslatokat” jelenítenek meg. Na, helyben vagyunk, gondoltam. Arthur könyvének címe: A nevem senki. Lényege: a könyv üzenete egyetlen emberhez íródik, és csak ő tudja dekódolni a művészeti üzenetet, ami a camouflage-ra, az álcázásra, elrejtésre épül. Amikor megkérdezik mi lesz az üzenet, Arthur azt mondja, az az olvasótól függ. Amikor azt kérdezik, ki az olvasó, azt válaszolja, hogy az az üzenet függvénye… Pont ez kellhet az olvasóközönségnek, viszik, mint a cukrot?!
Pétert a nagy menetelése hajnalán megkérdeztem röviden arról, hogy vajon mindez hova vezet majd? Válasza: szia, ez ugye sok mindentől függ.
Hetekig azzal kelt és feküdt a magyar közvélemény, hogy ma vajon mit mond MP? Pontosan azt, amit Arthur: egy fontosnak, újszerűnek, világmegváltónak álcázott üzenetet, mely valójában egyfajta szemfényvesztés?