Törley Katalin, a Tanítanék mozgalom aktivistája, az MKKP EP-képviselőjelöltje arról beszélt, hogy számára a szabadság az önálló döntés és gondolkodás képességét, a kiszolgáltatottság visszaszorítását, a hatalom korlátozását, a „Döbrögik trónfosztását”, az esélyek kiegyenlítését, az öncenzúra eltörlését, továbbá a tanítást jelenti.
A jelenlegi hatalom eszköze viszont a kinyilatkoztatás, a vita megfojtása és az elhallgattatás – tette hozzá.
Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere arról beszélt, hogy az MKKP már régen nem viccpárt, hiszen a Nemzeti Együttműködés Rendszerének 14 éve után nem lehet olyan abszurd poént kitalálni, amit a hatalom ne tudna túlszárnyalni a valóságban. Úgy vélekedett: a kutyapártosok nem pozíciókért alkudoznak, hanem „a mindannyiunk életét érintő problémák” megoldásával foglalkoznak; közösséget teremtenek, vagyis politizálnak, úgy viselkednek, ahogy a politikusoknak kellene.