„Inkább a Hócipőben egy közepes poén, mint egy komolyan vehető politikai üzenet” – Pottyondy a DK plakátkampányáról

2024. március 06. 06:58

Az ellenzéki megmondóember is elmondta a véleményét a pedofilozásról.

2024. március 06. 06:58
null

Nyitókép: Youtube-videó

***

Mint megírtuk, a kegyelmi ügy kapcsán plakátkampányt indított a Demokratikus Koalíció, hogy „megmutassák a Fidesz valódi arcát”. Az általuk kreált óriásplakátokon gyakorlatilag pedofilozzák a magyar kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt. Az akció többeknél kiverte a biztosítékot, Donáth Anna, a Momentum elnök azt írta, hányingere van tőle, de a szocialista Molnár Zsolt is bírálta a DK lépését.

Most az influenszer Pottyondy Edina fejtegette gondolatait a Youtube-csatornáján az ügyben. Először kifejtette, hogy 

Fekete-Győr András a magyar politika Kozsója,

majd rátért Gyurcsány Ferencre, akinek az évértékelője kapcsán leszögezte: 

olyan ez, mint amikor belekerül a húslevesbe egy nagy adag penészes pacal és a pacal elkezd üvöltözni,

hogy a tökéletes húsleveshez annyi kellene, hogy a zöldséget vegyék ki a lábasból. 

A DK plakátkampányáról és az ellenzéki hozzáállásról a kegyelmi ügy kapcsán kifejtette: ez egy 

olyan igazságbeszéd, amit sokan hazugságnak látnak.

 A DK leleménye, miszerint Orbánnak pedofilhálózata van, sima mocskolódás. Szerinte ezer rosszat el lehet mondania arról, ami történt, még a plakátkampány is belefér (Isten?, haza?, pedofília!), bár inkább a Hócipőben egy közepes poén, mint egy komolyan vehető politikai üzenet, de 

azt állítani, hogy Orbánnak pedofilhálózata van, elérvénytelenít minden érdemi kritikát.

 

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
EJP1
2024. március 07. 13:58
Azért a drogos ribi (saját állítása szerint) se semmi. . . Ilyenek a baloldali "gyermekvédők".
sagirdilsiz-2
2024. március 06. 13:30
Meghalt Sas József, meghalt a hjumor.
123321
2024. március 06. 12:11
"olyan ez, mint amikor belekerül a húslevesbe egy nagy adag penészes pacal és a pacal elkezd üvöltözni, hogy a tökéletes húsleveshez annyi kellene, hogy a zöldséget vegyék ki a lábasból. " prolik, ugyanitt folytatnátok, ha egyik napról a másikra megszűnne a DK. Vagy az egész ellenzék. Rohadt agyú, irigy, degenerált, frusztrált, tehetségtelen szardarabok vagytok egytől egyig, akik 10+ éve nem csinálnak SEMMIT. Mert a "zorbán"...
Jose
2024. március 06. 11:53
De "férfiasan tökéletes" ez a nő. Magyarul nem szép. A DK-val az az egyik baj, hogy mindent alárendelnek a céljuknak, még azt is vállalják, hogy totál hülyének nézik őket. Pl. az ilyen plakátokért, amikről ordít a suttyó hazudozás, a proli hergelés és hasonlók. Ki a fasz szavazna egy ilyen otromba, minőségtelen szarra? Ja, van pár százezer nyugdíjasuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!