Régóta izgalomban tartja a kutatókat a Csendes-óceán déli részén található Nemo-pont, onnan érkezett az eddigi leghangosabb hang, amit víz alatt sikerült rögzíteni. Az egyik elmélet azt tartja, tengeri szörny lehetett a forrás – írja a hvg. A Nemo-pont az a területe a bolygónak, amely a legtávolabb van a szárazföldektől. Az irányított visszatérés során ide zuhannak le a különböző űreszközök, így a legkisebb az esélye annak, hogy bármilyen módon kárt okoz a szerkezet,
a tervek szerint itt merül majd hullámsírba az évtized végén a Nemzetközi Űrállomás (ISS) is.
Amikor egy hajó áthalad a ponton, a legközelebbi szárazföld 2689 kilométerre van tőle, viszont az említett ISS mindössze 400 kilométeres magasságban kering fölöttünk. A portál idézi az IFLScience-t, amely azt írja, 1997-ben az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) ezen a helyen észlelt egy furcsa, ultra alacsony frekvenciával bíró hangot. Az óceánban elhelyezett mikrofonok adatai szerint a hang rendkívül hangos volt,