Akik mindent és mindenkit tönkretesznek maguk körül – van-e kiút a nárcisztikus fogságából

Egyre többször találkozunk a közösségi médiában olyan tartalmakkal, amelyek a nárcisztikus személyiségzavarral foglalkoznak. De mit is jelent pontosan, hogy valaki nárcisztikus? Honnan ismerhetjük fel, hogy egy nárcisztikus hálózott be minket? Milyen kiút vezet ebből a mérgező kapcsolatból? Többek között erről kérdeztük Mikó Krisztina online mentálhigiénés segítő-coach-ot. Interjúnk.

***

Egyre többet hallunk manapság nárcisztikusokról. Mit érdemes erről a személyiségzavarról tudni?

A nárcizmus napjainkban a legkelendőbb laikus diagnózis. Egyre többekre sütik rá ezt a bélyeget. Sokszor pont azokra, akiknél nem helytálló ez a megállapítás. A nárcizmus egy úgynevezett spektrumzavar, az egytől tízes skálán mindannyian elhelyezkedünk valahol.  Elsőként Sigmund Freud írta le ezt a jelenséget, aki kijelentette, hogy olyan ember nem létezik, aki ne lenne fontos magának, mert az egyet jelentene az életképtelenséggel. 

Azonban sajnos nem ilyen egyszerű a képlet. A környezete figyelmének felkeltését több módon éri el. Egy buliban nárcisztikus az a személy is aki a terem közepén feltűnően táncol „bulikirályként”, és arra törekszik, hogy minden szempár rá szegeződjön, gyanakkor az is nárcisztikus, aki elrángatja a párját, barátját a buliból, azzal a felkiáltással, hogy nem érzi jó magát. Ő a „buligyilkos”.

Milyen jelekből tudjuk észrevenni, hogy nárcisztikussal van dolgunk?

A nárcisztikus egy nem törődöm ember. Nem törődik a másik ember érzéseivel, vágyaival és nem különösebben érdekli, hogy bántalmazó viselkedése milyen károkat okoz a környezetének. 

Ha azt tapasztaljuk, hogy a határainkat valaki állandóan átlépi, vagy valaki mellett folyamatosan azt érezzük, hogy készenlétben vagyunk,mert úgy érezzük, sosem vagyunk elég jók, sőt emellé még gyomorgörcs is társul, akkor biztosak lehetünk abban, hogy egy nárcisztikus befolyása alatt állunk.
Az is intőjel lehet, ha valaki bár nagyon magabiztosnak tűnik, mégis két dolgot igyekszik elkerülni: a kritikát és a szégyenérzetet. Azonban, ha ezek bekövetkeznek, akkor 

Egy párkapcsolat esetén pedig akkor kell, hogy felgyulladjon valakinél a „veszélyt jelző lámpa”, ha huzamosabb ideig azt érezzük, hogy nem vagyunk jól. Ezt is a nárcisztikus partner okozza, mivel az ezzel a személyiségzavarral bró fél csak mások tükrében létezik, és csak akkor tud fent lenni, ha a másikat lenyomja. De az is árulkodó, ha a kapcsolat olyan, mint egy hullámvasút, hol nagyon jó, hol nagyon rossz, és ennek a dinamikája sehogy sem számítható ki.

Ezek szerint a nárcizmus a gyermekkorból ered?

Pontosan. Senki nem születik nárcisztikusnak. A személyiségzavarral rendelkező ember 0 és 2 éves kora körül valami nem úgy történik, ahogyan kellett volna: elsődleges gondozójától – édesanyjától – nem kapja meg a valódi kapcsolódást, az intim szeretetet. Az érzelmi szükségletei így nem kerülnek kielégítésre, így azt tapasztalja meg, hogy édesanyja számára nem szerethető, nem fontos. Ez a tapasztalás azonban a kisbaba számára elviselhetetlen, így rátanul arra, hogy ne érezzen. Ezek a személyek idővel ezt annyira tökélyre fejlesztik, hogy nem lesznek képesek az igazi, mély szeretetre és kötődésre. Ilyen kezdetek után ha a gyermek élete úgy folytatódik, hogy a szülei szeretete feltételekhez kötött és nem feltétel nélküli, akkor az az érzés még inkább megerősödik bennük hogy „nem vagyok szerethető”. Nem vagyok szerethető, ugyanis  a szüleim szeretete megszűnik, azaz visszavonható akkor, amikor  rossz jegyet kapok az iskolában, vagy  valami rosszaságot követek el.  Ez is mutatja, hogy az így felnövő embereknek nem egészséges a személyiségfejlődésük.

Mennyire gyakori a nárcizmus a vezető beosztásúaknál?

Az elmondottak alapján mennyire tudjuk a nárcisztikust elképzelni egy sima beosztottként? Nem igazán. Ugyanakkor 

De az sem okoz nekik akkora lelki megterhelést, ha egy dolgozót meg kell róni vagy el kell bocsátani.
Ugyanakkor csavar lehet az náluk, hogy jussanak is bármilyen magasra, nem tudnak igazán jól alkalmazkodni az adott rendszerhez, fellép náluk az úgynevezett opponálási zavar, ami járhat dühkitöréssel, konfliktusok generálásával vagy váratlan felmondással. Mindezt úgy teszik, hogy minden hidat felégetnek. Amúgy is jellemző a nárcisztikusokra, hogy mindent és mindenkit tönkretesznek maguk körül. 

Ha rájövünk, hogy beleragadtunk egy nárcisztikus hálójába, mi módon tudunk kiszabadulni?

Az „áldozatok” nem véletlen kötnek ki egy nárcisztikus mellett. A gyerekkorukból ismerős lehetnek nekik az a helyzet – bántalmazó vagy érzelmileg kiszámíthatatlan szülő mellett nőtt fel –, amit a nárcisztikus megteremt, így létrejön a traumakötés. 
Emiatt sem szoktam a klienseimnek azt javasolni, hogy rögtön szakítsanak meg a partnerükkel minden kapcsolatot. Parancsra nem lehet senkit sem „elengedni”. Helyette a fokozatosság elvét vallom.
S meglehet, hogy közhelyesnek hangzik, de ilyenkor találkozni kell önmagunkkal, és meg kell magunkat szeretni. 

Mert az áldozatok hajlamosak folyton csak a személyiségzavarral küzdő partnerükkel foglalkozni: hogy érzi magát, milyen hangulatban jön haza, hogy tudok neki a lehető legjobban megfelelni. Amit pedig nagyon meg kell értenünk az az, hogy nem lehet jóra szeretni a nárcisztikust.

Van egy olyan mondás, hogy a személyiségzavar nem jár egyedül. Mik társulhatnak még a nárcizmus mellé?

Egyre gyakrabban mutatják ki a nárcisztikus személyiségavarral bíróknál a szociopátiát, de nem ritka a borderline vagy a bipoláris zavar sem. A legújabb megfigyelésem szerint, 

Ugyanis a kábítószerek hajlam esetén felerősíthetik utóbbi zavar kialakulásának a lehetőségét. De megjelenhet az üldözési mánia és a paranoia is. Mindeközben kifelé egy teljesen más képet mutat. 

A környezet számára úgy tűnhet, hogy minden szép és jó a kapcsolatban, a házasságban. De a lényeg az, hogy mi történik a négy fal között, és sokszor azt a környezet is rosszul méri fel. Pedig az esetek többségében a társadalom által elismert, bőkezűnek, segítőkésznek mutatkozó társ, apa a valóságban odahaza egy agresszív zsarnok. A „jó emberkedéssel” csak a pozitív látszatot akarja fenntartani.
Egy kliensem, aki felismerte magánál, hogy nárcisztikus személyiségzavarral küzd, úgy jellemezte ezt az állapotot, hogy 

Átváltozik, másnap pedig csodálkozik, hogy a környezete miért reagál rá haragosan. Sőt, az sem ritka, hogy egy hirtelen vágytól vezérelve csatlakoznak egy vallási közösséghez vagy párthoz. Aztán ha eltörik bennük valami – általában egy sérelem hatására, amely bekapcsolja náluk a szégyen- és a kisebbrendűségi érzést –, nem ritkán képesek, törni-zúzni, és azt mondani szinte egyik napról a másikra, hogy a korábban vallott hithez vagy közösséghez tartozás  számukra semmit nem jelent. Még akkor is, ha korábban ezekért a tűzbe tudtak volna  menni.

***

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay Belső fotó: Mikó Krisztina, online mentálhigiénés segítő, coach hivatalos oldala