Egyre többek kapják meg a mindennapokban és a közéletben is, hogy nárvisztikusak. De mit is jelent pontosan, hogy valaki nárcisztikus? Honnan ismerhetjük fel, hogy egy nárcisztikus hálózott be minket? Milyen kiút vezet ebből a mérgező kapcsolatból? Többek között ezekről kérdeztük Mikó Krisztina online mentálhigiénés segítő-coach-ot. Interjúnk.
Egyre többször találkozunk a közösségi médiában olyan tartalmakkal, amelyek a nárcisztikus személyiségzavarral foglalkoznak. De mit is jelent pontosan, hogy valaki nárcisztikus? Honnan ismerhetjük fel, hogy egy nárcisztikus hálózott be minket? Milyen kiút vezet ebből a mérgező kapcsolatból? Többek között erről kérdeztük Mikó Krisztina online mentálhigiénés segítő-coach-ot. Interjúnk.
***
A nárcizmus napjainkban a legkelendőbb laikus diagnózis. Egyre többekre sütik rá ezt a bélyeget. Sokszor pont azokra, akiknél nem helytálló ez a megállapítás. A nárcizmus egy úgynevezett spektrumzavar, az egytől tízes skálán mindannyian elhelyezkedünk valahol. Elsőként Sigmund Freud írta le ezt a jelenséget, aki kijelentette, hogy olyan ember nem létezik, aki ne lenne fontos magának, mert az egyet jelentene az életképtelenséggel.
Nárcisztikus az az ember, aki magasabb rendűnek érzi magát embertársainál és erős az igénye arra, hogy csodálják és imádják.
Azonban sajnos nem ilyen egyszerű a képlet. A környezete figyelmének felkeltését több módon éri el. Egy buliban nárcisztikus az a személy is aki a terem közepén feltűnően táncol „bulikirályként”, és arra törekszik, hogy minden szempár rá szegeződjön, gyanakkor az is nárcisztikus, aki elrángatja a párját, barátját a buliból, azzal a felkiáltással, hogy nem érzi jó magát. Ő a „buligyilkos”.
A nárcisztikus egy nem törődöm ember. Nem törődik a másik ember érzéseivel, vágyaival és nem különösebben érdekli, hogy bántalmazó viselkedése milyen károkat okoz a környezetének.
Mind munkatársként, mind partnerként arra törekszik, hogy lesöpörje a másikat az asztalról.
Ha azt tapasztaljuk, hogy a határainkat valaki állandóan átlépi, vagy valaki mellett folyamatosan azt érezzük, hogy készenlétben vagyunk,mert úgy érezzük, sosem vagyunk elég jók, sőt emellé még gyomorgörcs is társul, akkor biztosak lehetünk abban, hogy egy nárcisztikus befolyása alatt állunk.
Az is intőjel lehet, ha valaki bár nagyon magabiztosnak tűnik, mégis két dolgot igyekszik elkerülni: a kritikát és a szégyenérzetet. Azonban, ha ezek bekövetkeznek, akkor
a nárcisztikus a manipulációs játszmáihoz folyamodik: leértékel, érvénytelenít, megfélemlít, vagy akár megszégyenít.
Egy párkapcsolat esetén pedig akkor kell, hogy felgyulladjon valakinél a „veszélyt jelző lámpa”, ha huzamosabb ideig azt érezzük, hogy nem vagyunk jól. Ezt is a nárcisztikus partner okozza, mivel az ezzel a személyiségzavarral bró fél csak mások tükrében létezik, és csak akkor tud fent lenni, ha a másikat lenyomja. De az is árulkodó, ha a kapcsolat olyan, mint egy hullámvasút, hol nagyon jó, hol nagyon rossz, és ennek a dinamikája sehogy sem számítható ki.
A nárcisztikusoknál a legjobb védekezés a támadás. De a manipulációs eszköztáruk ennél szerteágazóbb. Ezek egyike a partner leértékelése vagy a sértődés. Bár az esetek többségében a nárcisztikus az, aki megsérti a másik felet, ám ahelyett, hogy bocsánatot kérne, inkább ő maga is megsértődik valamin, hogy az ő sértettségével foglalkozzanak, ne a másik érzéseivel. De még ennél is súlyosabb eszköz a csenddel verés, ami napokig is eltarthat. Ezzel a kondicionálással tulajdonképpen az a cél, hogy a partnert olyanná „nevelje”, amilyen számára megfelelő. Ezeknek az embereknek a párjuk tulajdonképpen nem is társként, hanem erőforrásként van jelen, akiktől folyamatos figyelmet, törődést és dicséretet várnak el. Olyanok tehát, mint egy gyerek felnőtt testben, ez pedig nagyon zavaró tud lenni.
Pontosan. Senki nem születik nárcisztikusnak. A személyiségzavarral rendelkező ember 0 és 2 éves kora körül valami nem úgy történik, ahogyan kellett volna: elsődleges gondozójától – édesanyjától – nem kapja meg a valódi kapcsolódást, az intim szeretetet. Az érzelmi szükségletei így nem kerülnek kielégítésre, így azt tapasztalja meg, hogy édesanyja számára nem szerethető, nem fontos. Ez a tapasztalás azonban a kisbaba számára elviselhetetlen, így rátanul arra, hogy ne érezzen. Ezek a személyek idővel ezt annyira tökélyre fejlesztik, hogy nem lesznek képesek az igazi, mély szeretetre és kötődésre. Ilyen kezdetek után ha a gyermek élete úgy folytatódik, hogy a szülei szeretete feltételekhez kötött és nem feltétel nélküli, akkor az az érzés még inkább megerősödik bennük hogy „nem vagyok szerethető”. Nem vagyok szerethető, ugyanis a szüleim szeretete megszűnik, azaz visszavonható akkor, amikor rossz jegyet kapok az iskolában, vagy valami rosszaságot követek el. Ez is mutatja, hogy az így felnövő embereknek nem egészséges a személyiségfejlődésük.
Az elmondottak alapján mennyire tudjuk a nárcisztikust elképzelni egy sima beosztottként? Nem igazán. Ugyanakkor
az érzelemmentes döntéseik jól tudnak jönni a munka világában és az üzleti életben.
De az sem okoz nekik akkora lelki megterhelést, ha egy dolgozót meg kell róni vagy el kell bocsátani.
Ugyanakkor csavar lehet az náluk, hogy jussanak is bármilyen magasra, nem tudnak igazán jól alkalmazkodni az adott rendszerhez, fellép náluk az úgynevezett opponálási zavar, ami járhat dühkitöréssel, konfliktusok generálásával vagy váratlan felmondással. Mindezt úgy teszik, hogy minden hidat felégetnek. Amúgy is jellemző a nárcisztikusokra, hogy mindent és mindenkit tönkretesznek maguk körül.
Az „áldozatok” nem véletlen kötnek ki egy nárcisztikus mellett. A gyerekkorukból ismerős lehetnek nekik az a helyzet – bántalmazó vagy érzelmileg kiszámíthatatlan szülő mellett nőtt fel –, amit a nárcisztikus megteremt, így létrejön a traumakötés.
Emiatt sem szoktam a klienseimnek azt javasolni, hogy rögtön szakítsanak meg a partnerükkel minden kapcsolatot. Parancsra nem lehet senkit sem „elengedni”. Helyette a fokozatosság elvét vallom.
S meglehet, hogy közhelyesnek hangzik, de ilyenkor találkozni kell önmagunkkal, és meg kell magunkat szeretni.
Egyetlen út vezet a tényleges „szabadulás” felé: ha a fókuszt áthelyezzük magunkra a nárcisztikusról.
Mert az áldozatok hajlamosak folyton csak a személyiségzavarral küzdő partnerükkel foglalkozni: hogy érzi magát, milyen hangulatban jön haza, hogy tudok neki a lehető legjobban megfelelni. Amit pedig nagyon meg kell értenünk az az, hogy nem lehet jóra szeretni a nárcisztikust.
Az úgynevezett gázlángozás esetében nagyon fontos a belső hangunkra hallgatni. A Gázláng című filmben – innen ered maga a kifejezés is – azt láthatjuk, hogy a kezdeti szerelembombázás után a vőlegény, majd férj gonosz és számító módon igyekszik őrületbe kergetni a párját azzal, hogy csavargatja a gázórát, valamint bújócskázik, így fokozatosan eléri azt, hogy felesége kételkedni kezdjen saját elméje épségében, és menekülni akarjon a közös otthonukból. A történet szerint teszi mindezt annak érdekében, hogy a tetemes összeget érő drágakövekre rátegye a kezét. Épp ezért fontos, hogy egy nárcisztikus kapcsolatban ragaszkodjunk a saját valóságészlelésünkhöz, melyben nagyon sokat tudnak segíteni a barátok, vagy akár egy szakember.
Egyre gyakrabban mutatják ki a nárcisztikus személyiségavarral bíróknál a szociopátiát, de nem ritka a borderline vagy a bipoláris zavar sem. A legújabb megfigyelésem szerint,
ha a nárcisztikus drogokhoz is nyúl, akkor még a skrizoféniai is megjelenhet nála.
Ugyanis a kábítószerek hajlam esetén felerősíthetik utóbbi zavar kialakulásának a lehetőségét. De megjelenhet az üldözési mánia és a paranoia is. Mindeközben kifelé egy teljesen más képet mutat.
A környezet számára úgy tűnhet, hogy minden szép és jó a kapcsolatban, a házasságban. De a lényeg az, hogy mi történik a négy fal között, és sokszor azt a környezet is rosszul méri fel. Pedig az esetek többségében a társadalom által elismert, bőkezűnek, segítőkésznek mutatkozó társ, apa a valóságban odahaza egy agresszív zsarnok. A „jó emberkedéssel” csak a pozitív látszatot akarja fenntartani.
Egy kliensem, aki felismerte magánál, hogy nárcisztikus személyiségzavarral küzd, úgy jellemezte ezt az állapotot, hogy
olyan, mint mikor a farkasembereknél eljön a telihold.
Átváltozik, másnap pedig csodálkozik, hogy a környezete miért reagál rá haragosan. Sőt, az sem ritka, hogy egy hirtelen vágytól vezérelve csatlakoznak egy vallási közösséghez vagy párthoz. Aztán ha eltörik bennük valami – általában egy sérelem hatására, amely bekapcsolja náluk a szégyen- és a kisebbrendűségi érzést –, nem ritkán képesek, törni-zúzni, és azt mondani szinte egyik napról a másikra, hogy a korábban vallott hithez vagy közösséghez tartozás számukra semmit nem jelent. Még akkor is, ha korábban ezekért a tűzbe tudtak volna menni.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Bár az utóbbi években nőtt a házasságkötések száma Magyarországon, további ösztönzésre lenne szüksége a fiataloknak ahhoz, hogy bátrabban belevágjanak a családalapításba. Miért ódzkodnak sokan az elköteleződéstől? Mi a jó házasság titka? Ezekről is kérdeztük a Férfiak Klubja alapítóját.
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay Belső fotó: Mikó Krisztina, online mentálhigiénés segítő, coach hivatalos oldala
Politikai szempontból a legnagyobb kérdés mégis az lesz: követői meddig tűrik egy narcisztikus pártvezér influenszerkedését érdemi közéleti tevékenység helyett? Meddig éri be a kormánnyal elégedetlenek köre az O1G újracsomagolásával? Unatkozni nem fogunk.
Belegondolni is rémálom, hogy mit művelne ez a nárcisztikus, sokszor önmaga hatása alá kerülő ember, ha a hatalom közelébe kerülne.
Gyurcsánnyal akadtak rövidke sikereik, de Bajnaival, Dobrevvel, Márki-Zayval nem jött össze, így most Magyarra tettek.
A legfontosabb tehát, hogy lássuk, alapvetően nem miattunk történtek úgy a dolgok, ahogy, és a nárcisztikus személy kötődési zavarai sem velünk kezdődtek.
A válasz részletessége már-már „megszégyeníti a pszichológusokat” – fogalmazott a Bors.
Vajon hogy menekült volna meg negyedmillió magyar, „ha az EU hagyja”? Mit üzentek hazánknak Svédországból? S mit kaptunk von der Leyentől?
Újévi beszéd helyett karácsonyi szónoklat várható idén a köztársasági elnöktől.
